Ismerek olyan embert, aki rengeteg tudással és több diplomával, magas intelligencia szinttel (magas az érzelmi intelligencia szintje is) megszorult az életében egy rosszul fizetett állásban és egy középszerű életvitelben. Nem mondom azt, hogy mindenkinek világot kell megváltania és milliomosnak kell lennie, vagy extra kihívások miatt lesz valaki nagy ember. De sokszor elgondolkozom azon, hogy mitől függ ez az egész? Mitől lesz valaki egyszerű paraszti ésszel milliárdos és valaki szuper intelligens aggyal koldusbotra jutott szegény? Az egész csak karma kérdése lenne? Vagy karmikus feladatvállalás, miszerint: mit hogyan kezdünk a képességeinkkel és milyen életfeladat – megoldást tudunk produkálni az egzisztenciális dolgokkal kapcsolatban? Vagy minden csak önbizalom kérdése? De mi van a szerényekkel? Ha valakinek nincs elég önhite, akkor az már nem is boldogulhat? Vagy olyan is van biztos, hogy valaki így boldog, ahogy van. Környezettudatosan él, azzal szeret foglalkozni, ami a munkája is, és élvezi a mindennapokat, még ha kevesebből is kell ezt tennie. Mert ő nem foglalkozik a külvilággal és a civilizációs nyomásokkal. De mi van azzal, aki nem boldog így? Ha neki több lenne a tarsolyában, csak önbizalma nincs? Aki megijed az első akadálytól vagy ne adjisten kudarctól. Vele mi van? Velük mi lesz?

Hit önmagunkban és a magabiztos hozzáállásunk a kulcs? Vagy valami más?