Adódik a kérdés: magadat tanítsd meg először pihenni, hogy jó példa legyél neki, vagy Te tudod, hogyan kell pihenni, és tudsz neki irányt mutatni?  Vegyük csak végig! Már a mi generációnk is úgy nőtt fel, hogy bent töltöttünk a suliban 6-8 órát, utána kulcsos gyerekként hazavánszorogtunk, majd nekiültünk tanulni és estig tanultunk. Közben szüleink a munkahelyük mellett mentek segíteni a haveroknak építkezni, vagy a hobbikertbe, szőlőbe kapálni, vagy másodállásban keresték a plusz pénzt valahol. Hétvégéken, a piacon bevásárlás, a beszerzések, főzések, - akinek volt: - a földeken való munka jelentette a családi kikapcsolódást. Jobb esetben havonta egy – egy kirándulás.

Nincs ezzel baj: a civilizáció behódoló kiskatonái vagyunk. Rendben, ha vállaltuk, legyünk azok! De valahogy nem megy ez majd tovább. Rohansz reggel a gyerekekkel, hogy bejussanak az oktatási intézményekbe, utána tepered a napod, gyártod a munkaórákat egyre kevesebb értékű pénzért. Egyre gyorsabban élünk, egyre türelmetlenebbek a gyerekekkel, akikkel nem ülünk le játszani, mert a 24 órába már nem fér bele semmi.  Értelmetlen, mert közben kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk. Ha nem keresel, nem tudsz ételt venni, és a gyermeket felnevelni. Pedig a munkahelyek többsége egy nagy lufi. Átalakul az idő – tér spirál, és már nem biztos, hogy a tömegtermelés menni fog. Észrevetted, hogy agyon akciózott, lejárati határidős termékeket kapkod el mindenki? Mert nagyjából az az ár a viselhető? Mert ez még mindig jobban megéri, a drága leakciózva, még ha le is jár nemsokára, mert kicsit talán jobb minőség? Érlelővel kezelt gyümölcsök, tartósítószerezett feldolgozott húsipari termékek, nem elég ideig érlelt sajt, penészes gabona. Azért dolgozol, hogy ezt megvedd. No, hát hogyan is van ez? Mikor termeltél a gangon utoljára paradicsomot? Melyik évben főztél be lekvárt télire? Lecsót tettél el mostanában? Ja, bocsánat, elfelejtettem: nem volt rá időd. Tettél vissza a boltban a polcra gyerekjátékot, mert háromszor akkora volt a műanyag csomagolás, mint maga a játék? Nem, mert a gyerek megérdemli, lelkiismereted nyugtatva, végülis sokat dolgozol a pénzért, és amúgy sem játszottál mostanában eleget vele….Megveszed hát, a fene egye a környezetvédelmet…

Kérlek, állj meg egy kicsit! Te is azt a mintát hoztad, hogy sokat kell melózni, húzni kell az igát. Kell? Tényleg? 20 -30 év múlva milyen életminőséged lesz, ha nem tanulsz meg pihenni és kikapcsolni? Vagy 20 – 30 év múlva már nyugodtan jöhetnek a betegségek, mert az a normális? Dehogy normális! Csak következmény! Következménye lesz annak, amit most csinálsz.

A gyerek bemegy reggel a suliba. Ha nincs délutáni edzése, különórája, akkor fél három körül hazaér. Olyan mennyiségű tanulnivalót kap, hogy ha tanulni akar, estig teszi. Miközben látja, hogy Te is melózol és nem érsz rá a törit kikérdezni.

Este beestek az ágyba, és a holnap ugyanígy lezajlik. S most nem egy vizsgára, egy érettségire készülésről beszélek, aminek vége, ha a vizsgát a gyerek leteszi. Én most az éveket, évtizedeket emlegetem.

Nyolc óra munka, nyolc óra kikapcsolódás, nyolc óra alvás. Nem megy a matek, elfelejtettünk számolni. Átírtuk a huszonnégyet is.

Beszélgess vele! Szánj rá egy órát! Tegyétek fel a lábatokat (a lábad akkor marad szép, ha munka után felteszed, és picit magasabbra kerül, mint a csípőd) és beszélgessetek, sztorizzatok, nevetgéljetek! A porcicákat úgy sem viszi el a lakásból senki, ott lesznek holnap is, hűségesen várnak végtelenségig.  Csak egy órát kapcsolódjatok ki együtt! Megtérül, hidd el! Az nagyon jó, ha támogatod abban, hogy majd olyan munkája legyen, ami neki szerelem. Mert az életet élni így érdemes. De támogasd a pihenésben is! Tanítsd meg teret adni a kikapcsolódásnak! Úgy is ezer dolgot szeretnél tanítani neki, elmebeteg példát ne örökíts neki!

Magadat és Őt is!

Tanítsd meg pihenni! !

Apokaliptikus félelmeink

Meg kell –e ijedned?

Egy nagyon okos erdélyi kopónk és egy még gyermek, ezért kissé szertelen golden retriever kutyusunk van; és a két kutya hajnali egy órakor nem tudta eldönteni, hogyan ugasson. Arra keltem, hogy őrjöngenek, szinte szétszedik a kerítést, miközben valami iszonyú hang jön az utcáról; a következő pillanatban pedig inkább vakkangatnak, amit akkor szoktak, ha az utcában lakó többi ebnek jeleznek. Szumma-szummárum a céljuk biztosan az volt, hogy valakit felkeltsenek, mert olyan hangot lehetett hallani, mintha éppen elsüllyeszteni készülnének az utcát. Mondanom sem kell: félig az ébrenlét, félig az álom mezsgyéjén kitántorogtam mezítláb a kertbe, onnan a házunk elé, és így félálomban elképesztő kép fogadott. Egy fehér, teljesen szkafanderbe öltözött ember nekem háttal, egy óriási permetezőcsővel a kezében hadonászott, miközben egy közepes nagyságú teherautón lévő tartályból egy hülye és idegesítő, de legfőképpen félálomban nekem idegen hangú szivattyú tolta a csőbe a levet. S az ugyan szagtalan, de kissé mégis csipős pára megcsapta az orromat, ezért visszarohantam a teraszra és a kutyákat rendreutasítva a helyükre küldtem aludni, én meg bemenekültem a házba. Vissza a biztonságba, a vastag falak mögé, a gyermekeim egyenletes és békés szuszogásába, szóval abba a kicsiny világba, mely még a miénk, s amelybe legalább még egy darabig van beleszólásunk. Egy megnyugtató meditációt követően elaludtam, és hatig sikerült nagyon békésen, kipihentetően aludnom.

Reggel aztán elkezdtem boncolgatni miért és mitől ijedtem meg. Először is rájöttem, hogy régebben volt egy nagyon furcsa, megrendítő, de aztán békés álmom. Akkor az álom ugyanígy kezdődött, de abban a fehér köpenyes alakok egyszerre megsokasodtak, csővel a kezükben nappal jöttek és az emberekre vadásztak, ha megláttak egyet, akkor azt lefújták, úgy, hogy az összeesett és nem tudni mi lett vele. A lényeg, hogy egyszer csak elmentek és én testnélküliként lebegve és szállva láttam, hogy néma csend van és senki sem mozdul, és óriási békességgel megállt a világ.

Most már, hogy a reggeli ébredésen is túl vagyok simán rendbe tettem magamban, hogy szimpatikus idegrendszerem jól működik és az elmúlt hónapokban engem és embertársaimat ért valós vagy vélt információhalmaz túl nagy volt. Nem tudjuk az igazságot, egymásnak ellentmondó hírek zúdulnak ránk, valaki valahol igazat mond, valaki valahol hazudik; nem tudjuk mi van a koronavírussal, és az emberiségnek nem a bolygó hosszú távú védelme a legfontosabb, hanem az 5G.

Kicsit röhejes és egyben melankólikus érzés kerített hatalmába. A lehető legtermészetesebbnek tűnik most már az is, hogy elkapáljuk teljesen az esélyeinket és már nincs visszaút. Eszembe jutott Douglas Adams remekműve, melyben az űrstoppos Arthur a Földön élő Dent nevű barátjáért siet, mert a vogonok a Föld elpusztítását hamarosan végrehajtják, mivel bolygónk egy új hiperűrsztráda útvonal tervének kellős közepén van. Ehhez az eseményhez már Semmi és nyilván felülíródó tény, hogy Dent éppen egy buldózer előtt fekszik a Föld földjén a háza előtt, mert otthonát akarják lerombolni emberek. (A gyengébbek kedvéért: magától értetődik, hogy már kit érdekel, hogy a házad lerombolódik, ha az egész bolygónak annyi. – De ez itt nyilván a vicc és a móka. Egyébiránt Arthur és Dent éppen a Földet megsemmisítő vogon hajóra kerülnek fel stopposként, ahonnan kidobják őket az űrbe, de előtte megkínozzák őket egy verselőadás kötelező meghallgatásával.) Arra akarok kilyukadni, hogy ami ötven – hatvan éve szürreális volt és zseniális fantazmagória, az gyakorlatilag lassan valóságunkká válik.

Nekünk nem az a nagy bajunk, hogy jönnek űrlények és elpusztítanak bennünket. Ők páholyból nézik a tökéletes előadást. A mi bajunk az, hogy a vogonok köztünk vannak. A mi olvasatunkban a vogonok emberek, akiknek semmi nem elég és senki áldozata nem elég. Akik a sz@rá szennyezett Föld után az Univerzumba tolják ki a szemetet műholdak formájában. Próbáltam utánanézni hány darab műholdat pakoltunk fel a világűrbe. Nem tudtam kideríteni. Mert az igazság odaát van. Olyan ellentétes információk lelhetők fel a világ honlapjain, hogy csak azt tudom: több ezer és valószínű (remélem) még ötszámjegyű a számuk. Lehet 6000 db, lehet 15000 db, lehet 3000, lehet 10000. Igazából nekem már az 1000 miatt is lelkiismeret furdalásom van emberként. Elsüllyedhetnénk szégyenünkben, hogy mit művelünk, mi emberek, de nem tesszük, mert vogonjainkat nem tudjuk befolyásolni.

Megijednünk és félnünk tehát felesleges. Nincs beleszólásunk semmibe. Annyira nagyban zajlanak már a játszmák milliárdosok, országok, kontinensek és tudományágak között, hogy mi kívülállóként nézzük végig ahogyan a majdnem teljesen tönkretett Föld után az Univerzum következik. Amire pedig nincs ráhatásunk, attól már ne rettegjünk. Pont azért alakul ki bennünk félelem, mert kivették a kezünkből az irányítást és nézői vagyunk már csak a bohózatnak álcázott drámának. Mellettünk ülnek az űrlények.

A szellemiségünk azonban fejlődik, hírnökök vagyunk; a Z és az Alpha generációk tudni fogják mi a dolguk, ha még lesz esélyük. Egy új világrend felállítása lesz a megoldás. Amibe azonban rezgésszám miatt már ebben a minőségében nem fog beleférni az alacsony rezgésű pénz és hatalom. Ha a test – lélek – szellem hármasdoból a szellemi síkod emelésére is figyelsz, azaz rezgésszámod emeled, és sokan teszik ezt még a világban, akkor jó is történik ezen a bolygón. S akkor ne ijedj meg semmitől, mert akkor nem kell.

Minden évben április közepe – vége felé permetezik a vadgesztenye fa leveleit aknázómolyok ellen. A Főkert munkatársai valószínűleg azért hajnalban végzik ezt, hogy a permetlé senkire se szitáljon. A szemközti szomszéd előtti gyönyörű gesztenyefát permetezték épp, mikor a kutyák úgy gondolták felkeltenek engem. (Ébrenlétes első tippem az volt, hogy fertőtlenítik az utcát a koronavírus miatt - ami kerületünkben elképzelhető most, de nem, az a molyok elleni volt most.).

Lám - lám ebből is látszik milyen tudatlanságból is lehetnek belső szorongások és félelmek.  

Szóval amire nincs ráhatásod attól ne ijedj meg. Te csak tedd a dolgod, menj a szíved után. Ha magadnak igazul vagy, akkor nagy baj nem lehet.

namaste

Az igazságnak nincs objektivitása, mert mindenki számára más a valóság. Platón barlang hasonlata is zseniális rámutatás erre.  De mi van akkor, ha az emberiséget ismét egy nagy próba elé állítja az élet? Ki hogyan fogja fel? Kinek mit jelent egy világjárvány? Mit jelent annak, aki egy családtag elvesztésével érintett, és mit jelent annak, aki környező világának kommunikációjából értesül róla?

S mit gondoljunk róla? Gondoljuk-e azt, hogy az egész egy gazdasági manőver, és bizonyos érdekcsoport(ok) nyomta(’k) meg azt a bizonyos gombot és „Most!” felkiáltással terjesztették el a vírust? Gondoljuk-e azt, hogy környezetvédelmi szervezetek cselekedete? Gondolkodjunk-e el azon, hogy a diplomáciában, a politikában, és igen: számos történelmi példában az egymással szemben álló nagyhatalmak előre számoltak a „járulékos veszteségeikkel”? Az emberiség hatalmas öngólja önnön érdekei, hatalmas ütemű fejlődése, technikai találmányai, melyek ma már mindent lehetővé tesznek. Emberek millióit lehet manipulálni, félrevezetni, pánik helyzetbe hozni, megfélemlíteni… és sajnos kiirtani is. Minden technikai eszköz megvan hozzá. És minden tudomány. Egyszerűen rendelkezésre áll. Ha valaki szemfüles, akkor egy szimpla statisztikai elemzés közben rájön arra, hogy valami hibádzik. Valaki, valahol nem mond igazat.

De mi van, ha mégis Földanya, a Természet természetes reakciója a teljes kizsákmányolás ellen? Ha elég volt a légszennyezettségből, a vizek pusztításából, az óriási luxusszemétből, a végeláthatatlan szennyezésből?

A fő kérdés tehát nem az, hogy hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, mert már rohadtul nem ez számít. Nem számít, hogy ki vagy mi volt az eszköz. Egyszerűen az emberiség tudatának fejlődnie kell.

Észrevetted, hogy a légszennyezettség nagymértékben csökkent akkor, amikor kevesebb lett a gyárak termelése és a közlekedés? Észrevetted, hogy egy kicsit visszakaptad a gyermeked az oktatási rendszerből? Észrevetted, hogy delfinek üdvözölték az embereket, amikor tisztult a víz? Érzed, hogy más a dolgod most hirtelen, mint korábban volt? Látod, hogy az emberek segítik egymást? Azt is, hogy csak lokálisan tudják, mert másra most nincs lehetőség? Észrevetted, hogy fontosabbak lettek lakóhelyed más tagjai?  Látod-e, hogy a nagy trendi egyterű iroda, melyben sok ember dolgozik együtt mennyire nagy veszélyt jelent egy adott helyzetben? Elgondolkodtál azon, hogy nem vállalati autó kell Neked, hanem egy más szerveződésű munkahely? Elgondolkodtál azon, hogy az a vállalat ott háromszáz kilométerrel arrébb helyi munkavállalókkal utaztatás nélkül is el tudná végeztetni a munkát? Feltűnt Neked, hogy egyszeriben nem a világmárkák lettek a legértékesebbek, hanem az alap szükségletek? Fáj-e a szíved, ha nem viheted a gyermeked természetbe? Ha nem lennénk most bajban, ez eszedbe jutna –e nap, mint nap, amikor a vállalati autóban ülsz tömegközlekedés helyett?

S ezek csak apró kérdések, még sehol sincs a jéghegy csúcsa. Ezek csak morzsák arról, amit művelünk a FÖLD-del.

Mindegy tehát, hogy kitől kaptuk a világjárványt. Mindegy, hogy ember vagy természet, vagy az Univerzum adta ezt a próbát. A kérdés az, hogy ha túl leszünk egyszer rajta, akkor mit válaszolunk. Ráébredünk –e arra, hogy a gazdasági világnak egyszerűen befellegzett? Tudni fogjuk-e, hogy újrarendeződés kell? Újra tudjuk-e rendezni világunkat és meg tudjuk-e becsülni a Földet? Függetleníteni tudja-e magát az emberiség valaha is a pénztől? Tudunk –e óriási szemléletet váltani, és a kollektív energiaszintünket fel tudjuk-e emelni, olyan magasra, ahol a kollektív tudat már más szemlélettel él? Tudunk-e 180 fokos fordulatot venni életünkön?

Nem vagyok optimista, de bizakodó igen. Mert ha nem tudunk egy újabb minőséget adni a Földi Létezésnek, akkor az Aranykorban ez csak az ELSŐ POFON volt.

Valahonnan el kell kezdenem ezt a blogbejegyzést, de akkora a téma, és annyira kezd a körmünkre égni, hogy mondatok ezrei kattognak a fejemben. Órákig olvasni való posztot nem írhatok, a kevesebb pedig lehet, hogy kevés, de valami majd csak kijön normális terjedelemben. Illetve remélem, hogy nem csak „valami”. Legyen ez egy kicsi mankó azoknak, akik velem együtt aggodalommal figyelik gyermekük „munkahelyi körülményeit”, azaz az iskolát, mely lassan negatív mozgalom fogalmaként szerepel mindannyiunk életében.

Kezdem ott, hogy egy sajnálatos életkörülmény miatt elsőszülött gyermekünket első osztályos korában nem abba az iskolába írattuk be, ahova szerettük volna, maradt a körzetes, amiről hallottunk jókat és rosszakat (ahogyan ez lenni szokott). Lelkesen elkezdtük a tanulást, hozzá kell tennem, hogy minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy egy különleges csodabogár a gyermek: információéhes, mindent tudni akar a világról, érdekes számára a világ, az űr, a természet, a környezet, a művészetek, a sportok, minden, minden.  Az élet rendezte a dolgokat, bekerültünk hát a körzetes iskolába, ahol másodikos korában közölte, hogy ebből elég volt, imádja az osztálytársait, a tanítóit, de itt tanulni nem lehet, az ordítozás, a neveletlenség, a tiszteltlenség, a minden miatt. Mert „már a környezetismeret óra is elromlott” (= az óra nem lett megtartva, mert a fiúk a pad alatt mászkáltak és kiabáltak a tanító néni pedig nem tudta kezelni a helyzetet). Hozzáteszem foci osztályról volt szó, én még próbálkoztam a szülőkkel és a tanítónénikkel futni egy kört, hátha lehet erre valami megoldás; de természetesen értelme nem volt, különben is a családi helyzet is javult, így hát felvételiztünk harmadiktól az eredetileg kinézett iskolába. Bejutottunk (nem taglalom, hogy kétszer felvételizett a gyermek, mert szakos osztályba mentünk), és harmadiktól itt folytatta tanulmányait.  Akkor, abban a helyzetben nagyon jó döntésnek bizonyult, az iskola nívós, a tanítónénik a jobbak közé tartoznak, a szülők normálisak, szeret bejárni, jól tanul, jól érzi magát, megállja a helyét, megfelel az elvárásoknak, szereti az iskolát, stb., stb.  … Ééééés igen! Jól gondoljátok, itt következik a „DE” szócska.

Negyedikes osztályos tanuló a gyermekem (tehát még sehol sincsenek a felső tagozat terhei) és 2020. januárt írunk mindjárt, csakhogy pontos legyek.  

Minden rendben, most még, azt kivéve, hogy:

• a tanítónéni témazárók előtt hetekkel frusztrálja a gyerekeket és a szülőket
• egy elviselhetetlen versenyistálló az egész, ahol a pedagógusok túlterheltek és feszültek
• igazságtalan helyzeteket tapasztal gyermekem, társai vitáznak, a tanítónénik éppen meglátott helyzeteket értékelnek (rosszul), fél információk alapján
• külön órái miatt sok esetben este 19:00 órától 22:00 óráig tanul vagy piszmog az elmaradt dolgaival
• nem nézik jó szemmel, ha valaki beteg; ha lázas, ha nem, betegség alatt is azonnal pótoljon
• nem tanulják meg tanórán a tananyagot
• több, mint napi 9 órát sulival kapcsolatos dolgaival tölt

2014. januárjában (idézem: ) „elhamarkodott, átláthatatlan, sok szempontból káros oktatási reformok ellen” tüntettek sokan. „…. birkát főz.” kántált jelmondat-rész nagyon megmaradt a fejemben. S ím, tapasztalható is, mi volt már akkor előre látható. Az oktatási reform alapkoncepciója az volt, hogy testi - lelki - szellemi szinten; a kornak megfelelő és a globális folyamatok okozta gazdasági világ környezetében lévő munkaerő – piacra felkészítse a jövő aktív munkavállalóit. Hogy megállják a helyüket az életben.

Szokás szerint jó az elgondolás, nemes a cél; ámde hozzá balfék a magyar megoldás. Az oktatási rendszer ugyanis túlterhelt, szorongó, önbizalomhiányos, egyáltalán nem kreatív, megoldásképtelen, ideges és stresszes emberkéket nevel ki. Hiszen ez van a tanárokkal is. Magas és értelmetlen arányú óraszámok, az elvárásoktól és az adminisztrációktól frusztrált tanítók, pedagógushiány, irdatlan mennyiségű és korosztálynak nem megfelelő lexikális tananyag, emberi értékek háttérbe szorítása, gyakorlatlanság, gyakorlati készségek törlése.

Csak az okos és jó képességű gyerekeknek való ez az oktatási rendszer, és csak annak a gyermeknek, akinek a szülője elviszi kirándulni őt, utazni, hogy a környezetből tanuljon a környezetről; aki barkácsol otthon vele, hogy tudja mi az a csavarhúzó; aki fest és rajzol vele, ha tehetségesnek tartja, és aki igazságot ad neki, amikor igazságtalanul elbántak vele. (Elbántak Vele. – hallod hogyan fogalmazok?)

 Ez az oktatási rendszer nem való annak, akinek a tehetsége csak később bontakozik ki, aki érzékenyebb az átlagnál, aki kiemelkedő valamiben, aki művészi hajlamú, aki lassabban tud csak a tananyaggal haladni.

Mert oktatni nem ér rá az oktatási rendszer.

Mert aki oktatni akart, az elment. Mert az átállásra senki sem készített fel senkit. Mert a pedagógusok terheit brutálisan növelték, ahelyett, hogy csökkentették volna. Futószalagon gyártjuk a bábukat, a jövő nagy generációját, tagjai elvesznek a nagy izzadságszagú éterben, amiben mi izzadunk. Elképesztő. S az meg pláne, hogy megint, mint mindig a rossz utat választottuk. Méltán elismert, elképesztő tudású integrál pszichológusaink, mestereink ajánlottak járható és egészséges utat, ésszerű és a kornak megfelelő oktatási reformot; de az önimádó és egyszerre öntelt belpolitikánk nem kis agresszivitással félresöpörte azt.  Mert inkább birkát főz. Nem kell az értelmes, öntudatos, kreatív és helyét a világban bárhogy megálló jövő magyar embere. Kell helyette a multinacionális világ behódoló kiskatonája. Még nem a gyerekekkel vannak a gondok, mi szülők nem bírjuk. Mert mi tudjuk már, hogy hova vezet az antimorális, értelmet nem adó, pozitív érzelem - mentes nevelés.  

 Jó rendben, mondod szülőként. De akkor mit tegyek a gyermekemért? Mit tegyek, ha ezt nem akarom?

Nos. Elviheted a gyermeked egy alternatív oktatási rendszerbe. Lehet az Rudolf Steiner-i antropozófiai szemléletre épülő intézmény, lehet magántanulói státusz, távoktatás, alapítványi iskola.

 Na, itt kezdődik a villanykörte felvillanása a fejemben. Mi van akkor, ha ez egész tudatos volt? Mi van akkor, ha pont azért söpörték el az optimális oktatási reformot, hogy 10-15 éven belül az állami oktatási rendszert tömegesen hagyják ott a családok? Gondold végig! Akárhova viszed, többségében nem az állami oktatási rendszert, mint költségvetési sort fogod terhelni. Elég, ha a jelenleg állami oktatásban tanuló gyerekek 35-40%-át kiveszik, már is érzékelhető lesz a költségek területén.  Lehet, hogy ez volt a cél?

Igazából ez a Te szempontodból mindegy. Erre egyedül úgy sincs ráhatásod, Neked a gyermekednek kell megtalálnod a helyes megoldást. De hogyan? Hiszen jó szülő akarsz lenni, a legjobbat megadni neki, de ez hogyan is lehetséges a mai világban?

No. A legfontosabb, hogy ismerd a gyermekedet és a neki megfelelőt választást. Ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni magadban és a végére tudni fogod, mert megmondja a szíved, hogy a váltásban érintett vagy-e. S talán az utat is.

 A gyermek..

 általában kedvet érez ahhoz reggel, hogy bemenjen az iskolába vagy kedvetlen, szélsőséges helyzetekben „betegséget produkál”?

• amikor a szülő(k)nek, nagyszülő(k)nek az iskoláról mesél, akkor többségében a rossz élményeket meséli-e el, vagy legalább annyi, de többnyire pozitív élményekről is mesél?
• amikor a szülő(kk/v)el kommunikál, akkor többnyire szomorú-e vagy inkább örömteli alapvetően?
• egyéni fejlődését érintő kérdésekben rugalmas partnerek –e tanárai, az iskola (csoportváltás tantárgyon belül, családi kirándulás engedélye, iskolarendszeren kívüli sport, hobbi esemény támogatása, külföldi utazási lehetőség, stb.)?
• ésszerűen és normális időtartamban használja-e az információs technológiai eszközöket vagy az átlagosnál és ésszerűnél több ideig, több alkalommal?
• kiemelkedő tehetség-e a rajzban, képzőművészetben olyan szinten, hogy képessége / készsége külön fejlesztésre érdemes?
• kiemelkedő tehetség-e valamilyen mozgásban, sportban, olyan szinten, hogy készsége külön fejlesztésre érdemes?
• magántanulóként tanul-e hangszeren zenélni?
• nehezen tanul és állandó korrepetálásra szorul?
• sokat mesél –e iskolai élményiről vagy inkább „harapófogóval” is alig lehet tőle a történésekről szavakat kiszedni?
• sokat rángatja a lábát, rágja a körmét, vagy valami ideglevezető cselekvést vett fel, esetleg tikkel, tépked, lopkod, azaz rendkívüli a magatartása?
• sportol-e iskolán kívül olyan sportágban, melyet a jelenlegi iskola iskolarendszere nem támogat, vagy nem ismer el?
• szeret és szívesen olvas-e könyveket?
• szeret-e és tud-e önállóan tanulni?
• társaival jól kijön-e vagy sokszor konfliktusba keveredik?
• visszahúzódó, inkább halk, és nem mer Neked hangosan olvasni?
• vitás helyzeteit objektivitásra törekvő megoldással kezelik-e a tanárai, az iskola?

 A fentiek alapján már körvonalazódik benned valami. Elhatározod, hogy elviszed a gyermeket, és alternatív megoldást keresel neki?  

Több út áll előttetek. Lehet magántanuló, lehet távoktatásban résztvevő iskolai tanuló, lehet alapítványi iskola tanulója.

Mi alapján döntsd el?

 Amit tegyél:

• tájékozódj ismeretségi körödben, első körben keress olyat, akinek alternatív rendszerben tanul a gyermeke; második körben olyat, aki végzett már adott rendszerben
• mindenképpen SZEMÉLYES találkozások alapján szerezz információkat, fontos, hogy kérdéseidre választ kapj és a benyomások is segítségedre legyenek. Hidd el, mindenki segíteni fog és hajlandó lesz személyes találkozásra.
• a kiválasztott intézmény(ek)be személyesen menj el, a módszerekről, a tematikáról, a tanulási ritmusról, a gyakorlatban zajló oktatásról, a tanítókról, tanárokról, a tanítóktól, tanároktól tájékozódj SZEMÉLYESEN. Akkor is, ha (mondjuk távoktatást választasz és) az iskola városodtól messze van.

 Amit viszont ne tegyél:

• fórumok olvasása. Ne olvass fórumokat! 

Neked a Te gyermekednek, a Te családodban, a Ti élethelyzetetekben, a Ti körülményeitekhez mérten, az ő személyiségéhez és a Te szülőségedhez kell megtalálnod a megfelelő megoldást. Mindenkinek más az indíttatása, a személyes tapasztalata, más a gyermeke, más a hozzáállása, más az elképzelése, más a gyakorlatiassága, stb., stb. Egy hét alatt le lehet járatni bármit és bárkit a neten. Soha nem tudhatod, hogy ki(k) áll(nak) az irományok mögött.

 Ha hagyod abban az oktatási rendszerben, ahova most tartozik, akkor hagyod. Ha viszed alapítványiba, vagy alternatívba akkor viszed; ha távoktatásra íratod be, akkor az lesz a választás, ha magántanuló lesz, akkor az lesz. Mindegy hogyan döntesz, jól fogsz dönteni, ha szíved után mész. De ne mások szemüvegén keresztül lásd a világot!

 S ha egyszer azt hallod, hogy hazánkban sokkal jobb lett az állami oktatás, hogy a gyermekek korosztályuknak megfelelő tempóban tanulnak…akkor ha akarod visszaintegrálod. (Bár kötve hiszem, hogy ha valaki megtalálja a helyes utat, arról visszatér.) S igen, ne gondold, hogy nem lehet visszamenni az állami oktatásba! Mindent lehet, csak akarni kell. Akkor majd különbözeti vizsgákra készül fel segítséggel és visszacsatlakozik. De hozzáteszem, ami a legfontosabb: egy bizonyos életkor esetén már nincs különbség a tudásban. Gondolj csak az érettségire. Minden oktatási rendszerben letehető és le is teszik a diákok.

 Egy szónak is száz a vége: ismerd a gyermeked, nézd meg a körülményeit, és ha nem megfelelő számotokra a porosz utas oktatási rendszer, ami ma hazánkban az állami oktatási rendszer maga, akkor menjetek alternatív megoldások felé; de a legfontosabb: ne mások véleményére, hanem a Te józan paraszti eszedre és szívedre hallgass!

 Lehet, hogy úgy érzed, hogy van a ló egyik oldala és a ló másik oldala ebben is, akkor Te találd meg az arany középutat, és ülj fel a lóra. De a döglött lovat megülni már nem érdemes, különösen, ha úgy érzed, hogy az a ló a birkafőző verseny nevű rendezvényen döglött meg.

    Az elmúlt ezer évben az emberiség önnön kollektív fejlődését fizikai síkra terelte. (Ld. előző bejegyzés) Gyáriasodás, technológiai fejlődés, pénz, tőzsde, gazdasági folyamatok, globalizáció, információ robbanás voltak a fő csapásvonalak. Bár cél nem volt, csak maga az út és a haladás, eredményül született egy a természetet pusztító, agresszív, intoleráns, egyéni érdekeket előtérbe helyező, pénzközpontú, kizsákmányoló, túlfogyasztó, kollektív érdekeket elnyomó, önmagából kifordult és félrevezetett fogyasztói társadalom. Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat már nem vezet sehova. Nem is vezethet, mert az emberiség új élete nyílik meg. (Aranykornak hívják, ha szárnyal a tőzsde, aranykor egy ország életében, ha pénzügyileg jól teljesítő éveket él meg. De az ARANYKOR NEM EZ!)

     2020 a dátum, amikor elkezdődik az emberiség következő ezer éve, amikor a fizikai síkon való fejlődést át kell vennie a szellemi fejlődésnek. Az ARANYKOR ugyanis a kollektív szeretet, a szabadság és a béke kora. ARANYKOR = KOLLEKTíV FEJLŐDÉS, KOLLEKTíV ÉRDEKEK, HOLISZTIKUS FILOZÓFIA.  Sokan még spirituális félrevezetésnek hívják, ha valaki a szellemi fejlődésről beszél, sokan még elutasítók és tagadók. De ne felejtsük el, hogy test- szellem -lélek hármasa az ember, és test –szellem – lélek az ember hármasa! Elkezdődik az a teljes energetikai átalakulás, amely egy bolygó és a rajta élő élőlények létezését dönti el. Ez kollektív vállalás volt: az emberiség önnön fejlődését szellemi síkra tereli. Nem lesz egyszerű az út, ennek a fejlődésnek is lesznek mélypontjai, hiszen az ember fizikai valójában röghöz kötött. Ragaszkodni fog a pénzhez, a hatalomhoz, az anyagi javakhoz, a feldolgozott élelmiszerhez, az eldobható műanyaghoz, mert ebben nevelkedett és azt hiszi, hogy az neki jó. Tudatlanul tőzsdézik tovább, veszi az új autót, eszi a műanyag ételt, mert még nem jutott el arra szintre, hogy elhiggye: önmagát pusztítja. De gond talán azért nem lesz, mert vagy így vagy úgy, de a rendszer össze fog dőlni. Teljes mértékben átalakul a gazdaság, az emberek megcsömörlenek az egzisztenciális félelmeiktől, a függőségtől, az anyagi javak luxus halmazától, elutasítják a globális gazdasági érdekeket, ELENGEDIK félrevezetett életüket, és egy normális, természethez visszataláló, túlzásoktól mentes, eredendően emberi léptékű és ritmusú életet alkotnak maguknak. Vállalatok dőlnek össze, iparok alakulnak át. Aki fejlődik, az halad, aki nem, az a másik oldalt képviseli majd, de azok létjogosultsága önmagában megkérdőjeleződik. A szellemi fejlődés így mutatkozik majd meg fizikai síkon.  

Az emberiség másfél százaléka jutott el jelenleg arra a szintre, hogy az aranykorban hirdető legyen. Hirdetőnek nevezem azokat, akik életmódjukkal, energetikai emelkedésükkel olyan szinten hatnak ki környezetükre, hogy önnön generáló folyamatban átalakul szellemi szinten a mikrokörnyezet. Ne feledd, ha Te változol, akkor a környezeted is változik! Minden energia. Az individuum, az egyén ha befelé figyel, elcsendesedik, - akár reggeli rituálé (pl. kávé szürcsölésekor  elmélázás) közben, akár meditál, vagy jógázik, vagy csak csukott szemmel pihen -, akkor a létezés lényegi kvalitását, értelmét, igazi létjogosultságát keresi magában és találja majd egyszer meg; és azonosulni fog vele. (Egy - egy mélázás után biztos volt veled már olyan, hogy magadhoz tértél és azt mondtad: „na, mostantól másképp csinálom”) A folyamatban energetikai szintje emelkedik, tisztulni kezd (betegség tünettel jönnek felszínre a szellemi – energetikai szennyek), és ez a megváltozott energia kihat a környezetére. Átalakul környezete, változik, energia szintje emelkedik. Mások is követni kezdik az új szemléletet és gyakorlatot. Ha sok mikrokörnyezet átalakul, akkor a fejlődés önbeteljesítő és visszafordíthatatlan. Összeérnek az energia gyűrűk, és a kollektív tudattalan energiafelhője növekszik. Ez a kollektív változás, fizikai síkon életmód-átalakulásban jelenik meg.

Elutasítod a feldolgozott élelmiszert, őstermelőktől vásárolsz, helyi piacra jársz, szeretetteljes támasza vagy barátaidnak, műveled a földed, adományozol és adakozol fogyasztási cikkeket (nem pénzt!), ételt adsz valakiknek, átadod a helyed a buszon, sokat jársz természetbe, foglalkozol belső lelki egyensúlyoddal, elcsendesedsz többször egy héten, kizsákmányoló munkahelyed helyett olyan pénzkereseti megoldást keresel, mely mellett több idő jut szeretteidre: gyermekeidre, szüleidre, barátaidra, szomszédokra, kertedre, állataidra, virágaidra, növényeidre, környezetedre…  - akkor Te már hírnök vagy és a 2020-tól induló Aranykor gyermeke. Akkor különösen, ha mindezt tudatosan teszed. 

Az egyéni érdekek, a klisék és külsőségek évezredét felváltja a belső értékek és a kollektív maradandó értékek felszínre törése.

Boldog Új Év(ezred)et Kívánok!

Ezt a cikket 2014. június 02.-án írtam. Mindjárt egy új korszak kezdődik e fizikai síkon (lásd következő bejegyzésem), legyen ez egy összefoglaló a globalizációs szakaszról. 

   A globalizációt, mint a kapitalista rendszer kb. elmúlt hatszáz évben történő elterjedését, és annak az elmúlt negyven évben történő felértékelődését a piaci és politikai liberalizáció jellemzi. Óriási ütemű technikai fejlődés, globális kormányzás, kölcsönös függésrendszer (interdependencia) kialakulása. Azaz: mind a világ gazdasági, mind a világ társadalmi, mind a világ politikai szereplői átfogó hálózatokba szerveződtek és szerveződnek, a gazdaságok és kultúrák egyre nagyobb hatósugárban és egyre erősebben kapcsolódnak össze. Megszűnnek vagy jelentősen lekicsinylenek a földrajzi távolságok. A társadalmi és gazdasági interakciók térben és időben kötöttségektől mentessé válnak, elszakadnak. Átalakul a népesség élelmezése, a mezőgazdaság, az energetika, a környezetvédelem, az oktatás – képzés, a munkaerő-gazdálkodás; új kihívások jelennek meg a szervezett bűnözés, a terrorizmus elleni védekezés területén is. A mai kor embere egy jóléti, fogyasztói társadalomban találja magát, mely az információs társadalom alapjaira szerveződik már, egy óriási gazdasági és információrobbanás kellős közepén. Ez egy teljesen másfajta társadalmi szerveződést eredményez, és szembe megy a hagyományokkal. Azt teszi lehetővé, hogy függetlenül lakóhelyétől, vagy földrajzi elhelyezkedésétől szervezhesse az egyén az életét, munkáját, szervezetét, közösségét. Egy barátnőmnek – ma már külföldről irányított - üzleti tanácsadó cége van, 2005-ben akkori grafikusa Thaiföldön élt, utalással kapta fizetését, munkáját on-line végezte; több alkalmazottja a világ több pontján él ma is. Amikor ismerősöm óceánjáró hajóra jelentkezik dolgozni, az amerikai székhelyű hajótársaság, mint munkáltató human erőforrás menedzsere titkosított rendszerű video-konferencián vezeti le az állásinterjút. De szállodákban ’general supervisor’ családtagom is így jelentkezik be ahhoz az adott szállodához, ahova dolgozni hívják. Az import beszerzők is a világ különböző pontjairól vásárolnak és szállítatnak be az országba árut, anélkül, hogy a gyár sales menedzserét vagy bármely munkatársát személyesen ismernék. De nem kell ennyire messzire menni: a coach is dolgozik on-line, skype-on, bárhol is van kliense a világban.

   Ami mindezt lehetővé tette az emberiség számára az a már korábban említett gazdasági és információs robbanás. Hívjuk ezt harmadik ipari forradalomnak is: információs és kommunikációs technológiai forradalom. A számítástechnikában ugyanis nemcsak mennyiségi vagy minőségi fejlődés megy végbe, hanem a két terület együttes megjelenése tapasztalható.

   Mint minden forradalomnak, ennek a forradalomnak is következménye: az egész társadalomra kihat, tudományos és társadalmi forradalom is, nem kevés kulturális árnyoldali tényezőt hozva magával: felvetődik az újabb jogi és biztonsági problémák sora, hackerek, crackerek munkálkodnak, nem kívánatos tartalmak jelennek meg a neten (bombakészítés, terrorizmus, kiskorúak számára is hozzáférhető pornográf oldalak, gyűlöletbeszéd). Hangsúlyt kap a szellemi tulajdon védelme, lassabban fejlődik az internetes kulturált tartalomfejlesztés, mint maga a technológia: a kulturális és hagyományos értékek visszaszorulnak. Több manipulációs lehetősége marad a fogyasztói társadalmat még nagyobb fogyasztásra buzdító, pénzügyi haszonszerzés vezérelte termelői folyamatoknak. Ifjúkorba lépő újabb generációk veszélyeztetetté válnak személyiségfejlődésükben: képzelet és valóság határai mosódnak össze, valóságos szellemi és mentális terheket az életben nehezebben viselnek. Könnyen befolyásolhatóvá válnak az emberek, a virtuális térben őket érő információk jelentős részét elhiszik (pl. politikusok lejáratása választások idején gyorsan megtörténhet).

 A mentális én lassan tiltakozni kezd az információszennyezettség súlya alatt. Elszegényednek ugyanis az emberi kapcsolatok, csendes beszélgetések helyett számítógép előtt ülve folytatnak kommunikációt az emberek. Növekszik a generation gap, már korosztályok között is óriási különbségek mutatkoznak, a generációk között nagyon nagy a hagyománykövető-, kulturális- és szokás különbözőség. Az egyes társadalmak anyanyelveibe rohamos ütemben angolszász vagy szleng szavak épülnek be. [A magyar nyelvben lassan beépültnek kell tekinteni a „lájkol, lol, blogol, posztol, megoszt, feltölt, letölt, skypol, vyberel” ’szép’ új szavainkat, miközben él olyan generáció még, akik azt sem értik, hogy ezek a szavak mit jelentenek.]

A globalizációs folyamatok a volt szocialista rendszerű államokban nagyobb társadalmi hatásokat eredményeztek. A társadalom a belső folyamatok, a rendszer változtatása és a váltás miatt később érezhette a globalizációs negatív hatásokat. A lakosságnak ezen országokban sokkal kevesebb ideje volt befogadni az újabb és újabb trendeket és szokásokat, erőltetett tempóban kellett és kell a mai napig alkalmazkodnia a változásokhoz, a megváltozott társadalmi kapcsolatokhoz és kommunikációs szokásokhoz. Még nem dolgozták fel a társadalmak a rendszerváltás okozati tényezőit, az állampolgároknak nem volt idejük az erőltetett tempóban átvenni az új ritmust, már is közvetlen újabb történéseket hozott a globalizáció ideérő cunami mértékű hulláma. Ezen társadalmak tagjai sajátos gazdasági helyzetben ’kapták meg’ a felgyorsult folyamatokat, a felzárkózás nehézségeket okozott. A sajátos anyagi helyzetet használták ki a transznacionális vállalatok, melyek olcsó munkaerő mellett jó infrastruktúrát és jó közlekedési – logisztikai kapcsolatokat keresnek, kedvezményeket, részleges vagy teljes adómentességet kérnek, ezáltal is nagy árat fizettetve a rendszerváltást követően munkahelyteremtésre szorult államokra és azok lakosságára, melyek körülményeik miatt kénytelenek voltak belemenni az alkuba. Ennek eredménye az élesen kiszámolt, alacsony szintre kisakkozott munkabér, melyet a globális gazdasági kormányzás tagjai diktálnak. (Hiszen ha az alacsony munkabért és kedvező adózási feltételeket nem kapja meg az adott multinacionális vállalat, kivonul az országból, - ezzell több ezer állampolgárt hagyhat munka nélkül.) A globalizáció hulláma egy a rendszerváltással legyengített országban megérkezve egyszerűen diktátorrá válik. Előnytelen helyzetű ország külföldi piacok beengedésekor nincs alkuhelyzetben.

 A túl sok információ nem információ, de ezt a mai kor magyar embere még nem tanulta meg. Burkolt, az interneten szarkasztikus stílusban terjesztett gyűlöletbeszédek, álinformációk, manipulációk érik nap, mint nap. Túl sok vélemény, sok okosság, arrogáns kommunikáció éri. Mindenki megmondhatja a magáét jól, de semmire nem megy vele senki. Pillanatok alatt tömeghisztéria alakulhat ki. Felgyorsított élettempóban élnek az emberek, miközben kiszámíthatatlan az emberiség jövője, állandó létbizonytalanságban és kiszolgáltatottságban érzi magát az emberek többsége. Erőteljes a média hatásvadászata az egyén gondolkodása felett, miközben hatalma óriási. Felesleges emberi „javak” túlkínálatában élünk, a környezetszennyezés tudatos tagadtatása, termékdömping, szolgáltatásdömping, információdömping közepette. Az emberek elveszítik politikai és kulturális identitásaikat; szerteágazó, és felszínes cyber kapcsolataik, kimerülésük mentális kifacsarodáshoz vezet. Vállalt szerepeik és feladataik kényszeres teljesítése, megfelelési kényszer nyomása már – már viselhetetlen. Mondd csak, Te mi vagy egy személyben? Ja, igen: családfenntartó, adózó, hitelt törlesztő, munkavállaló, vezető, valaki(k)nek a gyermeke, testvére, valaki(k)nek az anyukája / apukája, tanuló, oktató, remegő térdű, ideges ember… stb. stb.

 Mindez a társadalmak toleranciaküszöbét elérte. Mindez az egyén, a mentális én tűrőképességét már átlépte.

   Az emberek megkérdőjelezik saját magukat, a fizikai létben való létezésük értelmét; értéktelennek, jelentéktelennek, hasznavehetetlennek tartják magukat, egymással nem tudnak kommunikálni, kevés az önbizalmuk, óriási a belső bizonytalanságuk a külvilággal szemben, bizalmatlanok emberi kapcsolataikban, zaklatottak, hagyományaikban és ügyeikben hitevesztettek. S nem tudják hova tartoznak, s nem tudják Honnan - Hova tartanak.

 Megközelítőleg előre megfogalmazta a mai kor problematikáját Jung (JUNG, Carl, Gustav 1875 – 1961) az alábbi mondataiban:  „A bennünket fenyegető gigantikus katasztrófák nem fizikai vagy biológiai természetű elementáris események, hanem pszichikai folyamatok. Félelmetes mértékben fenyegetnek bennünket olyan háborúk, amelyek nem egyebek, mint pszichikai járványok. Minden pillanatban embermilliók eshetnek áldozatul egy rögeszmének…”

Budapest, 2014. június 2. (15:47)  (Honnanhova)

A mai magyar munakerő-piaci helyzettel kapcsolatban, munkám során tapasztaltam az alábbiakat. Sarkított és élesített az írásom, de „akinek nem inge, ne vegye magára”.  

Magyarországon nincs munkaerő –hiány, csak kevés ágazatban. A többi ágazat esetén nem találnak munkaerőt a vállalatok, mert:

1. Nem megfelelő a munkakör meghirdetése. Sok esetben a pozícióra alkalmas személyek többsége meg sem pályázza az adott állást, mert a feltételek és a leírások elrettentik a potenciális jelentkezőket. A munkaköri leírások sokszor értelmezhetetlenek, idegen kultúrát képviselnek, szótár kell értelmezésükhöz.
2. A munkaadók nem jeleznek vissza a beérkezett pályázatokat követően, még akkor sem, amikor a kiválasztási folyamat már lezajlott. A munkát keresőnek fogalma sincs, hogy miért nem hívják be, sorozatos „levegőnek nézés” után elbizonytalanodás, majd a képességeinek nem megfelelő munkakörre való jelentkezés következik (melynek szintén eredménye, hogy nem hívják be állásinterjúra, ezúttal túlképzettség miatt) – ördögi körrel találja szemben magát az álláskereső. Hol van a hr-esek etikai vagy legalább kollektív felelősségvállalása?
3. Munkaadók meghirdetnek állásokat, majd utólag válik világossá a jelentkező számára – többszöri érdeklődés során -, hogy nem töltik be az állást, meglévő dolgozók között osztják el az elkülönített munkabér – keretet. Szintén nem egy bizalomépítő információ.   
4. Vagy alacsony bért hirdet meg az adott vállalat, vagy rendkívül sok túlórával és rendkívül sok túlvállalással elérhető normálbért, ezért az aktív keresők azon kis százaléka tudja a munkakört betölteni, melynek tagjai egyedül élnek, vagy már nem kiskorú gyermeket nevelnek. Az aktív, még gyermektelenek köre – aki nem szorul rá, hogy mindenképp dolgozzon -, pedig nem megy el alacsony bérért. „Ennél az is többet ér, ha otthon maradok és tanulok.”
5. Ide kapcsolódik a generációk eltérő hozzáállása is, melyet nem kezelnek helyén a munkaadók. Ha tisztában lennének a generációk kollektív sorsvállalásával, hatékonyabb lenne a munkavállaló keresés. Az eltérő igényekkel és jellemzőkkel tisztában vannak, de nem biztos, hogy figyelembe veszik a kiválasztási folyamat során. Pedig érdemes lenne.
6. A munkakörre jelentkezés csak egy – erre szakosodott - Internetes portálon keresztül történhet. Sem a személyes kompetenciákat, sem a megfelelő szakmai hátteret nem lehet egyfajta önéletrajzba passzírozni, az aktualizálás lehetősége adott, de értelmetlen. Személytelenné, egyfajta „árucikk-kereskedelemmé” válik a munkakeresés. Egy közvetlen e-mail, egy telefonos érdeklődési lehetőség – bár a vállalatnak több munka, de – hatékonyabb és emberibb lehetne.
7. Nincs a hagyományos értelemben vett fejvadász cég a piacon. Nincs olyan munkaerő-közvetítő (csak külföldi munkavállalás közvetítése esetén), aki SZEMÉLYESEN felméri a munkakereső személyiségében rejlő lehetőségeket, a tudást; és személyre szabottan hozza össze a munkaadói kört a munkavállalói körrel. Nincs olyan számítógépes program, adatbázis, lekérdezés, kérdőív, stb, ami ezt helyettesítheti.
8. Az ajánlott bérből nem lehet megélni. Ez nem a munkaadó hibája, inkább az államé, vagy a globális kormányzásé. Ki tudja…

A fentieken túl nem megfelelő a kiválasztási folyamat, mert:

1. A tudás bármikor megszerezhető, a gyakorlati betanulás egy gyors folyamat, ha az alapok megvannak, akkor nem a szakmai tapasztalat – hegyek prioritása a fontos. A személyes kompetenciák, a fejlődési hajlandóság sokkal inkább.
2. A munkaadók többsége nem méri fel a jelentkezők személyiségét megfelelően. Személyiségtesztekkel, személyiség besorolással, szubjektív véleményalkotással, mélyinterjúkkal mindent megtesz ugyan a megfelelő személy kiválasztásáért; de a viselkedésminták felvehetőek, a szituációkban való megfelelés, reagálás megtanulható, épp úgy, ahogy a személyiségtesztek megfelelő kitöltése is. A potenciális munkaadó sorozatban csak egyfajta merev helyzetben találkozik a jelentkezővel; hiányzik a közvetlenség, a személyes megismerés. Sokkal inkább célravezető lenne egy személyes megismerés alapján dolgozó fejvadász, vagy a munkavállaló „kinézése”, azaz munkakör betöltésére való felkérés előzetes „megfigyelés” alapján.

A mai magyar munkaerőpiacról ez a véleményem (mely spirituális szempontból eléggé aggasztó nekem).  Nem találkozik a szív és az ész, nem találkozik a kereslet és a kínálat....

...Olyan nekem, mint egy sorstanilag alakult, félresiklott szerelem: Tudod, amikor két ember valahogy elmegy egymás mellett.

Mindegy, hogy kicsi változásról, vagy nagy változásról beszélünk, mivel minden mindenre kihat, általában közösségi szinten nem bírjuk a változást. Mondhatjuk úgy is, hogy általában mi emberek nem szeretjük, ha változnak a dolgok. De miért is? Biztosan így van-e?

Ha leegyszerűsítem a képleteket, akkor arra jutok, hogy a változásnak három útja van.  Az egyik: amikor Te döntést hozol és életed valamelyik területén változtatsz. A másik: a környezetedben élők, a mindennapjaidhoz szorosan tartozó személyek közül valaki(k) hozza(’k) a változás melletti voksot. A harmadik: az élet egy drasztikus lépéssel hoz be változást az életedbe.

Vegyünk alapul példákat, hogy lásd, mire akarok kilyukadni. A kis dolgok még nem is annyira fontosak, bár már a kis dolgok esetén is megindulhatnak ellenállások a közvetlen környezetedben. Te kitalálod, hogy boldogan belevágsz egy nyelvtanfolyam elvégzésébe és hetente kétszer eljársz csoportos tanulásra. Ha gyermekeid és férjed van, nekik a hét azon két napján megváltozik az élethelyzetük. Vagy Te nem tudsz gyermekeidért menni, vagy nem tudsz este tanulni velük, vagy előre kell megfőznöd, vagy valamelyik házimunkában kell besegíteniük. A lényeg az, hogy ők mindenképpen úgy fogják érzékelni, hogy a nyelvtanfolyamra szánt időt elveszed tőlük. Hangsúlyoznom kell, nem a változás ellen beszélek és nem lelkiismeret furdalást akarok benned kelteni, egyszerűen: a légkör és az energiák is változnak a döntésed következtében. Ha nincs családod, de vannak mély baráti kapcsolataid, a barátok/barátnők ugyanerre fogják lefordítani a döntésedet. Azaz mindenképpen kicsit ’egoisztikus’ hozzáállással magukra fognak gondolni és sajnálni fogják, hogy ezt az időt nem rájuk fordítod. Lehet, hogy közben mindenki örül, hogy Te fejlődsz és nyelvet tanulsz, és végre foglalkozol magaddal, de azért rugalmatlan hozzáállással az elején biztos, hogy alapvetően magukon érzik „felelőtlen” döntésed nehézségeit.  

A másik példa legyen a második útra, esetleg egy kicsit nagyobb változás. Mondjuk azt, hogy egy kedves barátod úgy dönt, hogy külföldre megy tanulni vagy dolgozni. Vagy esetleg a férjed/feleséged. Nyilvánvaló, hogy ez Tőled is áldozatokat követel: nem akkor látod őt, amikor akarod, nem akkor beszélsz vele telefonon, amikor éppen hirtelen kitalálod; és a közös nagyobb programokat is szigorúan előre egyeztetni kell. Kicsit elhanyagoltnak érzed magad, és eleinte úgy érzed túl nagy felelősséget tettek a nyakadba. A többlet feladatokról nem is beszélve (gyermekek, háziállat ellátása, viráglocsolás, stb. – arra gondolok, hogy „tartanod kell a frontot”). Első körben bár örülsz, hogy a másik személynek halad az élete, de azért valljuk be: egyenesen „hülyét kapsz” ettől a változástól.

A harmadik út a legdurvább példákat hozza: meghal valakid, vagy szakítotok/elváltok, költözni kell, beteg lesz valaki a családban, vagy kisbaba születik (családban vagy baráti körben), vagy házasság (pl. legjobb barátnőd férjhez megy) stb. Sajog a lelked, majd belehalsz, vagy ugrálsz a boldogságtól, de mindenképpen nagy változás ez Neked!  És ekkor eszedbe sem jut, hogy mekkora rugalmasságot vár el Tőled az új élethelyzet, elfogadod és kész! Teszed a dolgod mindenféle ellenállás nélkül. Tudod miért? Mert a változást nem egy másik ember döntése generálta az életedben, hanem maga az élet, vagy a sors, vagy az Univerzum, vagy Isten, vagy a felettes éned, mindegy kire fogjuk. Egyszerűen fizikai síkon nem tudsz bűnbakot találni! Alkalmazkodsz a helyzethez!

Mindhárom út  esetén kibontakozik számunkra a változás lényege: valaki(k)nek valami(k)ről le kell mondania: együtt töltött időről, illúzió(k)ról, több szabadidőről, stb. ÉS helyette új dolgo(ka)t bevállalnia, bevállalniuk..

Hogy is van ez akkor? Miért tekintünk negatív nézőpontból a változásra? Szeretjük, vagy nem szeretjük?

Hidd el, alapvetően szeretjük a változást. Csak félünk! Félünk az új helyzettől, az új energiáktól, önmagunk feladásától, egy barátság elvesztésétől, napi rutinunk borulásától, még akkor is, ha az már fárasztó köteleséggé vált. Topogunk ugyanabban a pocsolyában, mert nincs elég önbizalmunk vagy önérvényesítési képességünk, hogy meglépjük a változást.  

Pedig a változás mindenkinek jó! A környezetednek, és Neked is. Lehet, hogy barátnőd/ férjed/ gyereked – mivel a változással új energiákat hoztál az életükbe -, pár hónap múlva nyelvet fognak tanulni. Mert látják, hogy Te ezt szereted. Lehet, hogy valaki akkor gondolkodik el a családalapításon, amikor legjobb barátjának gyermeke születik. Lehet, hogy az unokatestvéred akkor fogja jobban értékelni a szüleit, ha a családban meghal valamelyik idősebb ember. . . A változás mindig arra vetít rá, hogy mi minden lehet jobb és jobban működő az életünkben!

Ezért kell fejlődni, újabb és újabb helyzeteket hozni az életünkbe! Ne laposodjon el! Legyenek új energiák, legyenek új helyzetek, vegyük fel a ritmust és legyünk rugalmasak! A változás úgy is mindig van, de ha mi generáljuk, akkor biztosan előre haladunk.

Egysíkú az életed? Vagy valami nem működik benne? Változtass! A környezeted alkalmazkodni fog, és felveszi a ritmust, átalakulnak az energiák.  

Kezdheted egy tréninggel… Például. :)

https://www.honnanhova.com/szemelyisegf-trening/

Mom and Dad

Ez egy film. Nem több. Mondod magadnak. Egy elmebeteg, groteszk, drámaiból ijesztővé avanzsált történet. Az első negyed órában döbbenten kérdezed magadtól minek kezdted el nézni, majd egy olyan elképesztő történet kerekedik eléd, hogy még hülyébben érzed magad, hogy nem kapcsolod ki ’a francba vele’ felkiáltással.

Aztán egyszer csak rájössz, hogy még sem olyan rossz, ha el tudod fogadni a szatirikus túlzásokat. A filmben ugyanis zseniálisan ábrázolják a generációs szakadékként köztudatba került fogalmat, a szülők vélt vagy valós sérelmeit, túlhajszoltságát, fáradtságát, fásultságát, öregedéstől való félelmeiket; kamasz gyermekeik elvárásait, anyagiasságát, unalmát, az élethez való lehetetlen hozzáállását. A szülők rettegett midlife crisis-e és a kamaszok félresiklott személyisége, önteltsége. Az X és az Y. Mint generációk. Napjainkban.

A filmet csak akkor nézd meg, ha elég laza vagy és birkatürelmű. Na meg, ha megígéred, hogy nem veszed át a rezgését. J De lehet, akad jobb dolgod is.

Minden elismerésem a Budaházy családnak! Ősei(n)k tisztelete, a hagyományőrzés, a magyar Föld szeretetének népszerűsítése, a demagógiákkal szembenállása, a példamutató magyarságtudat miatt. A mozgalom elgondolása sem rossz. Hozz világra még egy magyart! De szépen hangzik! Az ideológia briliáns, a megközelítés nagyon rossz. Vagy a címzett. Mert hát:

Kész. Nekiment. Mint egy buldózer. Pont az Y generációnak! Szégyenérzetet akart kelteni. Azt a generációt támadta be, amely nem áll be a sorba. Amelynek tagja többet akar az élettől, mint eladni a lelkét egy vállalatnak vagy egy banknak. Mert ő különleges. Ő megváltja a világot. Ő körbeutazza a Földet. (Ezért bántjuk?) Nem fog szarért – húgyért elmenni – dolgozni! Annyiért sem, hogy épp kijöjjön belőle! Azért meg pláne nem, és költözni sem fog, hogy hitelt fizessen, vagy albérletet. Inkább egyedül él, ha nem jön a szerelem, de félmegoldásokba nem megy bele. Nem fog gyermeket egyedül vállalni, azért mert akkora olthatatlan vágyat érez a gyermekvállalás örömeinek megtapasztalásáért, hogy közben kenyéren és vízen éljen. Szeretne gyermeket, de túlvállalni nem fogja magát. S minden előtt inkább megteremti az egzisztenciális alapokat. Ha nem tudja, nem fog belevágni. Mert nem hülye!

Ezt nem értitek! Olyan életmód van példaként a szeme előtt, hogy az tuti, ő ÚGY nem fog élni, mint az X tagjai! S ha jobban belegondolunk igaza is van! Ez generációs trauma. Úgy menjetek szembe az Y-nal, hogy közben figyeljétek a Z-t! Azaz figyeljétek mi lesz az X generáció gyermekeivel a nagy bevállalás miatt!

Itt tévedtek hát mindannyian! Kritizáljátok az Y-t. De miért is? Fordítsuk meg gondolatmenetünket és nézzük meg az X generáció gyermekvállalási és biztonsági körülményeit! (magyarázatul az X generáció az 1960 és 1979 között születtek, ők a kései Y és a Z generáció szülei)

A gyermeket vállaló X generáció tagja így járt:  

• Minden azt tolta, hogy nyugodtan bevállalhatja a hitelt, a gyermekvállalás közben, mert az emberi léptékű marad. Azok, akik nem voltak hitelképesek szomorúak voltak és kiszolgáltatottak. Most ők nem azok. Utólag tekintve azok jártak jól.
• Az állam megígérte, hogy tartja szavát, és a családtámogatás fő profilja lesz. Ez csak mostanában (elmúlt hat-nyolc év) valósult meg és csak azért, mert nem tudnának megélni a családok miközben új családtag érkezik (gyermek első három éve).
• Magas európai fogyasztói árakhoz alacsony magyar béreket kap.
• Ha a hazájába egy külföldi vállalat érkezik, és európai béreket akar adni a magyaroknak, akkor bérfeszültség adódik a térségben és az ágazatban.
• Állandó egzisztenciális félelemben él, azaz nem mer a munkával leállni, nem lehet beteg, nem pihenhet, mert azt a ’pontelég’ bevételt is elveszíti, amit összehoz. (Ha mégis beteg lesz összedől minden.)
• Két gyermek esetén már több hónapon keresztül spórolja össze a nyaralási pénzt, vagy nem megy nyaralni. A nyaralás luxus lett.
• Annyit dolgozik, hogy gyermekét, (a Z-t) táborokba helyezi el nyáron, amiért szintén sokat gürizik, de muszáj, mert „a lelke a vállalatot illeti meg”. Van helyette más kiszipolyozható munkaerő.
• Kiszolgáltatott a helyzete a munkaerőpiacon, az „örülj, hogy van munkád” korcsoport tagja.
• Olyan politikai éra alatt él hazájában, ahol a politikai elit bohózatot ad elő a választások előtt, és hülyére veszi állampolgárjait, következmények nélkül. Miközben minden fórumon azt tolja, hogy Te jól élsz.
• Olyan országban él, ahol lehet olyan vezető politikus, aki kimondja, hogy ha nem tetszik el is húzhatsz innen. S ezt következmények nélkül megteheti.
• „Nekem két gyermekem van, nem „új autóm”” mondja a külföldi rokonnak a reptéren a 20 éves kocsijába ültetve őt.
• Fodrász helyett a gyerek angol órájára költ.
• Reggel beadja hétkor az ovi ügyeletébe a gyereket, ahonnan összeszedi este hatkor. Közben pánikrohamai vannak.
• Alkalmanként a szüleihez megy kölcsönért, ha „nagyobb” kiadása akad. Egy festés, egy bejárati ajtó csere, egy műszaki vizsga az autón, stb. Ha vannak szülei. Ha nincsenek, eladja a kocsit.
• Életunt, fáradt, kimerült.
• Félti gyermekei biztonságát, bizonytalan a jövőben.
• Örül, ha már nagyobb a gyermek és el tudja neki magyarázni, mi az a partidrog.
• Örül, ha nem telepítenek menekülttábort a falujába.
• Szomorúan nézi bérpapírját a levonásokat tekintve.
• Nem tankol a héten, mert hó vége van.
• Kerékpározni viszi gyermekét vasárnap ebéd helyett, mert a főzési időt már nem akarja elvenni gyermekétől.

Sarkítok hát?

Szélsőséges az írásom?

Nekem itt tényleg halnom kell? S neki is? Itt olyan jó most? Komolyan? Őseink ezt szánták nekünk? Szerinted azért találták meg a legjobb helyet, hogy így éljünk?

Az baj, ha valaki többre vágyik, és nem áldozza be magát?

Gondolkodj másképp!

Örülj, hogy az Y tagja nem áll be a sorba és nem adja meg magát! Örülj, mert talán akkor egyszer a poltikai és gazdasági elit is kapcsol egy kicsit.. Ha ehhez az kell, hogy fogyjon a magyar, mert az összes többi jel nem elég, akkor most megkapja a vezetés. Pusztítsa csak tovább minden a reáljövedelmeket, és az emberek életszínvonalát! Az Y generáció csak még elutasítóbb lesz ettől. S nem azért, mert nem akar gyermeket vállalni. Hanem mert nincs mire.

Szóval az ideológia briliáns, a címzés rossz! Másnak kell feladni az üzenetet! Pontosítok: másnak IS adj fel üzenetet! Mert reklám szempontból ez a videó zseniális. Mindenki erről beszél. :)  Arról mennyien beszélnének, ha megkérdeznéd a vezetést, hogy mikor hagyja abba a „te most nagyon jól élsz” mantrát és cselekszik azért, hogy tényleg jobb legyen! Próbáld ki! S az egészből még jobban kijöhetsz. :)