Valahonnan el kell kezdenem ezt a blogbejegyzést, de akkora a téma, és annyira kezd a körmünkre égni, hogy mondatok ezrei kattognak a fejemben. Órákig olvasni való posztot nem írhatok, a kevesebb pedig lehet, hogy kevés, de valami majd csak kijön normális terjedelemben. Illetve remélem, hogy nem csak „valami”. Legyen ez egy kicsi mankó azoknak, akik velem együtt aggodalommal figyelik gyermekük „munkahelyi körülményeit”, azaz az iskolát, mely lassan negatív mozgalom fogalmaként szerepel mindannyiunk életében.

Kezdem ott, hogy egy sajnálatos életkörülmény miatt elsőszülött gyermekünket első osztályos korában nem abba az iskolába írattuk be, ahova szerettük volna, maradt a körzetes, amiről hallottunk jókat és rosszakat (ahogyan ez lenni szokott). Lelkesen elkezdtük a tanulást, hozzá kell tennem, hogy minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy egy különleges csodabogár a gyermek: információéhes, mindent tudni akar a világról, érdekes számára a világ, az űr, a természet, a környezet, a művészetek, a sportok, minden, minden.  Az élet rendezte a dolgokat, bekerültünk hát a körzetes iskolába, ahol másodikos korában közölte, hogy ebből elég volt, imádja az osztálytársait, a tanítóit, de itt tanulni nem lehet, az ordítozás, a neveletlenség, a tiszteltlenség, a minden miatt. Mert „már a környezetismeret óra is elromlott” (= az óra nem lett megtartva, mert a fiúk a pad alatt mászkáltak és kiabáltak a tanító néni pedig nem tudta kezelni a helyzetet). Hozzáteszem foci osztályról volt szó, én még próbálkoztam a szülőkkel és a tanítónénikkel futni egy kört, hátha lehet erre valami megoldás; de természetesen értelme nem volt, különben is a családi helyzet is javult, így hát felvételiztünk harmadiktól az eredetileg kinézett iskolába. Bejutottunk (nem taglalom, hogy kétszer felvételizett a gyermek, mert szakos osztályba mentünk), és harmadiktól itt folytatta tanulmányait.  Akkor, abban a helyzetben nagyon jó döntésnek bizonyult, az iskola nívós, a tanítónénik a jobbak közé tartoznak, a szülők normálisak, szeret bejárni, jól tanul, jól érzi magát, megállja a helyét, megfelel az elvárásoknak, szereti az iskolát, stb., stb.  … Ééééés igen! Jól gondoljátok, itt következik a „DE” szócska.

Negyedikes osztályos tanuló a gyermekem (tehát még sehol sincsenek a felső tagozat terhei) és 2020. januárt írunk mindjárt, csakhogy pontos legyek.  

Minden rendben, most még, azt kivéve, hogy:

• a tanítónéni témazárók előtt hetekkel frusztrálja a gyerekeket és a szülőket
• egy elviselhetetlen versenyistálló az egész, ahol a pedagógusok túlterheltek és feszültek
• igazságtalan helyzeteket tapasztal gyermekem, társai vitáznak, a tanítónénik éppen meglátott helyzeteket értékelnek (rosszul), fél információk alapján
• külön órái miatt sok esetben este 19:00 órától 22:00 óráig tanul vagy piszmog az elmaradt dolgaival
• nem nézik jó szemmel, ha valaki beteg; ha lázas, ha nem, betegség alatt is azonnal pótoljon
• nem tanulják meg tanórán a tananyagot
• több, mint napi 9 órát sulival kapcsolatos dolgaival tölt

2014. januárjában (idézem: ) „elhamarkodott, átláthatatlan, sok szempontból káros oktatási reformok ellen” tüntettek sokan. „…. birkát főz.” kántált jelmondat-rész nagyon megmaradt a fejemben. S ím, tapasztalható is, mi volt már akkor előre látható. Az oktatási reform alapkoncepciója az volt, hogy testi - lelki - szellemi szinten; a kornak megfelelő és a globális folyamatok okozta gazdasági világ környezetében lévő munkaerő – piacra felkészítse a jövő aktív munkavállalóit. Hogy megállják a helyüket az életben.

Szokás szerint jó az elgondolás, nemes a cél; ámde hozzá balfék a magyar megoldás. Az oktatási rendszer ugyanis túlterhelt, szorongó, önbizalomhiányos, egyáltalán nem kreatív, megoldásképtelen, ideges és stresszes emberkéket nevel ki. Hiszen ez van a tanárokkal is. Magas és értelmetlen arányú óraszámok, az elvárásoktól és az adminisztrációktól frusztrált tanítók, pedagógushiány, irdatlan mennyiségű és korosztálynak nem megfelelő lexikális tananyag, emberi értékek háttérbe szorítása, gyakorlatlanság, gyakorlati készségek törlése.

Csak az okos és jó képességű gyerekeknek való ez az oktatási rendszer, és csak annak a gyermeknek, akinek a szülője elviszi kirándulni őt, utazni, hogy a környezetből tanuljon a környezetről; aki barkácsol otthon vele, hogy tudja mi az a csavarhúzó; aki fest és rajzol vele, ha tehetségesnek tartja, és aki igazságot ad neki, amikor igazságtalanul elbántak vele. (Elbántak Vele. – hallod hogyan fogalmazok?)

 Ez az oktatási rendszer nem való annak, akinek a tehetsége csak később bontakozik ki, aki érzékenyebb az átlagnál, aki kiemelkedő valamiben, aki művészi hajlamú, aki lassabban tud csak a tananyaggal haladni.

Mert oktatni nem ér rá az oktatási rendszer.

Mert aki oktatni akart, az elment. Mert az átállásra senki sem készített fel senkit. Mert a pedagógusok terheit brutálisan növelték, ahelyett, hogy csökkentették volna. Futószalagon gyártjuk a bábukat, a jövő nagy generációját, tagjai elvesznek a nagy izzadságszagú éterben, amiben mi izzadunk. Elképesztő. S az meg pláne, hogy megint, mint mindig a rossz utat választottuk. Méltán elismert, elképesztő tudású integrál pszichológusaink, mestereink ajánlottak járható és egészséges utat, ésszerű és a kornak megfelelő oktatási reformot; de az önimádó és egyszerre öntelt belpolitikánk nem kis agresszivitással félresöpörte azt.  Mert inkább birkát főz. Nem kell az értelmes, öntudatos, kreatív és helyét a világban bárhogy megálló jövő magyar embere. Kell helyette a multinacionális világ behódoló kiskatonája. Még nem a gyerekekkel vannak a gondok, mi szülők nem bírjuk. Mert mi tudjuk már, hogy hova vezet az antimorális, értelmet nem adó, pozitív érzelem - mentes nevelés.  

 Jó rendben, mondod szülőként. De akkor mit tegyek a gyermekemért? Mit tegyek, ha ezt nem akarom?

Nos. Elviheted a gyermeked egy alternatív oktatási rendszerbe. Lehet az Rudolf Steiner-i antropozófiai szemléletre épülő intézmény, lehet magántanulói státusz, távoktatás, alapítványi iskola.

 Na, itt kezdődik a villanykörte felvillanása a fejemben. Mi van akkor, ha ez egész tudatos volt? Mi van akkor, ha pont azért söpörték el az optimális oktatási reformot, hogy 10-15 éven belül az állami oktatási rendszert tömegesen hagyják ott a családok? Gondold végig! Akárhova viszed, többségében nem az állami oktatási rendszert, mint költségvetési sort fogod terhelni. Elég, ha a jelenleg állami oktatásban tanuló gyerekek 35-40%-át kiveszik, már is érzékelhető lesz a költségek területén.  Lehet, hogy ez volt a cél?

Igazából ez a Te szempontodból mindegy. Erre egyedül úgy sincs ráhatásod, Neked a gyermekednek kell megtalálnod a helyes megoldást. De hogyan? Hiszen jó szülő akarsz lenni, a legjobbat megadni neki, de ez hogyan is lehetséges a mai világban?

No. A legfontosabb, hogy ismerd a gyermekedet és a neki megfelelőt választást. Ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni magadban és a végére tudni fogod, mert megmondja a szíved, hogy a váltásban érintett vagy-e. S talán az utat is.

 A gyermek..

 általában kedvet érez ahhoz reggel, hogy bemenjen az iskolába vagy kedvetlen, szélsőséges helyzetekben „betegséget produkál”?

• amikor a szülő(k)nek, nagyszülő(k)nek az iskoláról mesél, akkor többségében a rossz élményeket meséli-e el, vagy legalább annyi, de többnyire pozitív élményekről is mesél?
• amikor a szülő(kk/v)el kommunikál, akkor többnyire szomorú-e vagy inkább örömteli alapvetően?
• egyéni fejlődését érintő kérdésekben rugalmas partnerek –e tanárai, az iskola (csoportváltás tantárgyon belül, családi kirándulás engedélye, iskolarendszeren kívüli sport, hobbi esemény támogatása, külföldi utazási lehetőség, stb.)?
• ésszerűen és normális időtartamban használja-e az információs technológiai eszközöket vagy az átlagosnál és ésszerűnél több ideig, több alkalommal?
• kiemelkedő tehetség-e a rajzban, képzőművészetben olyan szinten, hogy képessége / készsége külön fejlesztésre érdemes?
• kiemelkedő tehetség-e valamilyen mozgásban, sportban, olyan szinten, hogy készsége külön fejlesztésre érdemes?
• magántanulóként tanul-e hangszeren zenélni?
• nehezen tanul és állandó korrepetálásra szorul?
• sokat mesél –e iskolai élményiről vagy inkább „harapófogóval” is alig lehet tőle a történésekről szavakat kiszedni?
• sokat rángatja a lábát, rágja a körmét, vagy valami ideglevezető cselekvést vett fel, esetleg tikkel, tépked, lopkod, azaz rendkívüli a magatartása?
• sportol-e iskolán kívül olyan sportágban, melyet a jelenlegi iskola iskolarendszere nem támogat, vagy nem ismer el?
• szeret és szívesen olvas-e könyveket?
• szeret-e és tud-e önállóan tanulni?
• társaival jól kijön-e vagy sokszor konfliktusba keveredik?
• visszahúzódó, inkább halk, és nem mer Neked hangosan olvasni?
• vitás helyzeteit objektivitásra törekvő megoldással kezelik-e a tanárai, az iskola?

 A fentiek alapján már körvonalazódik benned valami. Elhatározod, hogy elviszed a gyermeket, és alternatív megoldást keresel neki?  

Több út áll előttetek. Lehet magántanuló, lehet távoktatásban résztvevő iskolai tanuló, lehet alapítványi iskola tanulója.

Mi alapján döntsd el?

 Amit tegyél:

• tájékozódj ismeretségi körödben, első körben keress olyat, akinek alternatív rendszerben tanul a gyermeke; második körben olyat, aki végzett már adott rendszerben
• mindenképpen SZEMÉLYES találkozások alapján szerezz információkat, fontos, hogy kérdéseidre választ kapj és a benyomások is segítségedre legyenek. Hidd el, mindenki segíteni fog és hajlandó lesz személyes találkozásra.
• a kiválasztott intézmény(ek)be személyesen menj el, a módszerekről, a tematikáról, a tanulási ritmusról, a gyakorlatban zajló oktatásról, a tanítókról, tanárokról, a tanítóktól, tanároktól tájékozódj SZEMÉLYESEN. Akkor is, ha (mondjuk távoktatást választasz és) az iskola városodtól messze van.

 Amit viszont ne tegyél:

• fórumok olvasása. Ne olvass fórumokat! 

Neked a Te gyermekednek, a Te családodban, a Ti élethelyzetetekben, a Ti körülményeitekhez mérten, az ő személyiségéhez és a Te szülőségedhez kell megtalálnod a megfelelő megoldást. Mindenkinek más az indíttatása, a személyes tapasztalata, más a gyermeke, más a hozzáállása, más az elképzelése, más a gyakorlatiassága, stb., stb. Egy hét alatt le lehet járatni bármit és bárkit a neten. Soha nem tudhatod, hogy ki(k) áll(nak) az irományok mögött.

 Ha hagyod abban az oktatási rendszerben, ahova most tartozik, akkor hagyod. Ha viszed alapítványiba, vagy alternatívba akkor viszed; ha távoktatásra íratod be, akkor az lesz a választás, ha magántanuló lesz, akkor az lesz. Mindegy hogyan döntesz, jól fogsz dönteni, ha szíved után mész. De ne mások szemüvegén keresztül lásd a világot!

 S ha egyszer azt hallod, hogy hazánkban sokkal jobb lett az állami oktatás, hogy a gyermekek korosztályuknak megfelelő tempóban tanulnak…akkor ha akarod visszaintegrálod. (Bár kötve hiszem, hogy ha valaki megtalálja a helyes utat, arról visszatér.) S igen, ne gondold, hogy nem lehet visszamenni az állami oktatásba! Mindent lehet, csak akarni kell. Akkor majd különbözeti vizsgákra készül fel segítséggel és visszacsatlakozik. De hozzáteszem, ami a legfontosabb: egy bizonyos életkor esetén már nincs különbség a tudásban. Gondolj csak az érettségire. Minden oktatási rendszerben letehető és le is teszik a diákok.

 Egy szónak is száz a vége: ismerd a gyermeked, nézd meg a körülményeit, és ha nem megfelelő számotokra a porosz utas oktatási rendszer, ami ma hazánkban az állami oktatási rendszer maga, akkor menjetek alternatív megoldások felé; de a legfontosabb: ne mások véleményére, hanem a Te józan paraszti eszedre és szívedre hallgass!

 Lehet, hogy úgy érzed, hogy van a ló egyik oldala és a ló másik oldala ebben is, akkor Te találd meg az arany középutat, és ülj fel a lóra. De a döglött lovat megülni már nem érdemes, különösen, ha úgy érzed, hogy az a ló a birkafőző verseny nevű rendezvényen döglött meg.