Sokszor gondolkodom azon, milyen karmákat hordoz magában az, hogy valakinek sok, nagyon sok, vagy kevés, esetleg semmi pénze nincs az életben. Hogy ez valóban karma, vagy csak életfeladat!? Hogy leszületés előtt sorban álltunk a segítő körülményekért, külsőségekért, és van, aki többször állt a pénz és jólét sorában, és van, aki egyszer sem?!  Vagy csak egyszerűen adott karmákhoz milyen eszközöket sikerült éppen hozzárendelni? Hát no. Hogy is van ez? Igazából mindegy, mert ebben a fizikai világban kell boldogulnunk. Itt és most. Legalábbis ebben a dimenzióban…

 Akármi történt is Veled és akárhogyan alakul is a jóléted, talán egy kicsit jobb Neked, ha Te dolgoztál meg érte. Talán akkor az a valaki maradsz, aki Te magad voltál előtte is, így aki nem felejti el honnan érkezett. Azonban ha Te is dolgoztál meg luxus életedért, és ha ez kőkemény munka is volt, a pénz akkor sem az érdemed. A pénz akkor sem tesz Téged különlegessé, többé és jobbá. Ugyanis jobb biztosan nem leszel tőle. Attól viszont jobb leszel, hogy vállalod magad. Vállalod a gazdagságot, a hozzá vezető utat, a küzdelmeket, a keménységed, a kiállhatatlanságod, a költéseid, a luxusaid; azt, hogy szerelemes vagy a jólétbe, a csillogó életedbe. Azt, hogy keményen dolgozol, hogy jól nézz ki és kifogástalan legyél, és azt, ahogyan vélekedsz a dolgokról. Nyilvánvaló és közhely, hogy a média a nagyon szélsőséges határokat feszegetve a hatásvadászatot már oly profizmussal tűzdelt kemény munkával űzi, hogy nem volt kérdés: egy luxusvilágba betekintő show is a palettára kerüljön. Nem is értem miért nem korábban. Ennek akkora izzadtság-szaga nincs is, mint minden másnak szokott lenni. Zseniális helyszínek, zseniális szereplők. Felvállalása mindannak, ami olyan sok ember számára nem adathatik meg. Illetve megadathatik, ha a kiállhatatlanságot és a keménységet felveszik. Akkor talán. . . No de, hol is tartottam? Szóval végtelenül szimpatikus, hogy ha minden rongyrázás, affektálás és műbalhé nélkül, tisztán és kendőzetlenül vállalod magad. Ha kiállsz azért, ami Te vagy, a szépségért, a gazdagságért, azért amiért lelkesedsz, és odateszed magad a hibáid mellé is, és nem akarsz sem kevesebbnek, sem többnek látszani. Az pedig különösen fontos, hogy fontosnak tartod magad. Példaértékű vagy.

De vajon, mondd csak, a világról hogyan vélekedsz? Érdekel egyáltalán? Tudod hova tartasz? Tudod hányan félnek? Tudod, hányan éheznek? Tudod ebből mennyi a gyermek? Megfordul a fejedben a luxuscipő vásárlásakor, hogy az egyik szeretetszolgálat most tért haza, de már a következő, a karácsonyi szállítmányokra gyűjt, hogy az erdélyi árvaházakat a jéghideg télben segítse? Hidd el, nem baj, ha nem. Mert Nálad százszor csóróbb, kevesebb pénzből élők odateszik magukat helyetted. S nem vagy elítélendő azért, mert esetleg Neked ez pont nem jutott eszedbe. Mert tudom, hogy azért Te is jótékonykodsz több helyen és igyekszel nem közönyösen odébb állni. Pedig megtehetnéd. Megtehetnéd, mert Te voltál, aki végigjártad az utad, ezért ne hagyd, hogy elítéljenek azért, mert Te jobb körülmények között élsz.  S ezzel nem felmenteni akarlak. Egyszerűen a Te szinteden sem könnyű a lét, s a nagy elszámoláskor úgyis mindegy lesz, hogy milyen jólétben és gazdagságban élted az életed.  

Arra viszont figyelj, kérlek, hogy a nagy kiállhatatlanság és ’példásosdi’ közepette ne ítélj meg másokat és ne akard megmondani nekik, mit hogyan tegyenek és hogyan éljenek. Egy ember soha semmilyen körülmények között nincs a másik ember helyzetében. A Te valóságod nem az ő valósága és az ő valósága nem ugyanaz, mint másoké. Te ennyit tudsz, ő meg annyit. Ha nem fogadod el, hogy mindenki a saját ritmusában, saját helyzetéhez mérten teljesíti életfeladatait, akkor már bajban vagy. A másik nem lesz kevesebb azért, mert többször vesz fel egy ruhát. Az pedig szememben kifejezetten több lesz, aki mások által levett ruhákat vesz fel.  Ő éppen vezekli a fogyasztó társadalom bűneit és csökkenti a szemét felhő tonnáit.  

Szóval nem baj, ha gazdag vagy, az sem, ha lelkiismeret-furdalás nélkül költesz el vagyonokat, miközben más az utcán fagy meg. Neki más dolga van az élettel, mint Neked.  De ha belesüppedsz a zárt, torz és vastag üveg mögötti világodba és csak arról az oldalról látsz meg dolgokat; és azt hiszed, hogy megítélheted, mások mit gondoljanak például az anyaságról és az elfoglaltságokról; meg a fáradtságukról, no meg arról mire marad energiájuk és mire nem….

Lehet véleményed, sőt nyilvánvaló, kell is, hogy legyen, de ha Te mások helyzetébe nem tudod belegondolni magad és kritizálod azt, amit mondanak egyáltalán bármiről az életben….na akkor buktál meg és akkor van az, hogy az egész, az egész, ami körülötted van… az egész már semmit sem ér. Semmit sem ér, ha nem érted, hogy más miért fárad, s miért nem mosolyog vagy miért nem sír, s ha elvesztetted azt a képességed, hogy beleképzeld magad mások helyzetébe, ….  …..  akkor már semmi semmit sem ér.