merretartok

2017.ápr.26.
Írta: hovashonnan Szólj hozzá!

Valóság?

A Te valóságod nem az ő valósága és a mi valóságunk nem a Ti valóságotok.

 

Néma tavasz

dscn0045.JPG   A második világháborúban nagyon nagymértékben kezdtek elszaporodni a bolhák, a szúnyogok és a tetvek a világ számos pontján, különösen Európában. A veszély a háború sújtotta térségekben – Európában is kiemelten – azért volt nagy, mert azon túl, hogy ezek kis lélekbosszantók; bizony igen gyorsan tudják terjeszteni a különböző betegségeket. Így történt hát, hogy a tífusz, malária, pestis és sárgaláz elleni védekezés okán a difenil – triklóretán nevű vegyületet, közismertebb nevén: a DDT-t bevetették az országok és körbe permetezték vele a lehető legtöbb tájat. Ez még senkit sem izgatott ekkor, mi európaiak mindig azt hisszük, hogy a dolgok rendben mennek a fejünk felett. Aztán. Az 1950-es évek végén az Amerikai Egyesült Államokban komolyabban elterjedt a tűzhangya igen jelentős károkat okozva; a világ tapasztalatai szerint megfelelő DDT –t bevetették hát ott is, hogy e boldogtalanságokozók további szaporodását megakadályozzák, és megállítsák terjedésüket. Rachel Louise Carson amerikai tengerbiológus, író, ökológus annyira felháborodott a hangyák elleni permetezés miatt, hogy elkezdte vizsgálni a rovarirtó szerek környezeti hatásait. Tudósokkal és kutatókkal a vegyszerek rákkeltő hatásaira összpontosította a tanulmányokat, és a kutatási programot „Néma Tavasz” – nak nevezte el. Bebizonyította, hogy e vegyületek az élő szervezetben maradandó károkat okoznak és megmaradnak, azt terjesztette, hogy az emberiség önmagát pusztítja el azáltal, hogy a környezetet tönkre teszi. Vegyipari befektetők folyamatosan próbálták tönkretenni publikációi miatt, rákban és mellékhatásaiban kialakult betegségekben küzdve írta meg fő művét: Néma Tavasz címmel, mely 1962-ben jelent meg (két évvel halála előtt). A műben a konklúzió: miközben tönkre tesszük az ökológiai rendszert, a kártevők immunissá válnak a vegyszerekkel szemben, a politika pedig ostoba ahhoz, hogy e probléma súlyát felmérje és felfogja.

    A könyv visszhangjának hatására Kennedy elnök, Carson állításainak és publikációinak ellenőrzésére szövetségi szinten vizsgálatokat rendelt el, majd 1967 és 1970 között először az USA-ban, majd a világ legtöbb országában betiltották a DDT-t.

50 év eltelt és a mai napig találnak halak és madarak májában, szoptató anyák tejében felhalmozódott DDT-t, a világ számos pontján, még a legtávolabbi óceáni szigeteken is.

Nem csoda hát, hogy Rachel Louise Carson –t (1907-1964) és a Néma Tavasz című könyvét a nemzetközi környezetvédelem, mint mozgalom és a globális környezettudatos gondolkodás elindítójaként tartják számon. (A könyv ma is sok újat mond az átlagembernek, kötelezővé tenném minden felnőtt számára.)

Carson-nak ez volt az életfeladata, a küldetése. Hát... igen kimagaslóan teljesített.

Földtelen

100 év alatt a termelés húszszoros értékre emelkedett, miközben a népesség négyszeresére nőtt. Ez utóbbi is ijesztő adat már, de a hússzoros értékre emelkedett termelés, azaz a túlfogyasztás már – már „embertelen” a Földdel szemben. Embertelen, Ó, elnézést, pont, hogy emberi: gyarló, álnok, áruló, kizsigerelő és meggondolatlan. A megfelelő szó ide az lenne: FÖLDTELEN. Tehát nekünk, embereknek, elmúlt a méltóságunk és a tisztességünk. Kollektíven csődöt mondtunk. A mi viselkedésünk: földtelen. 2016-ban 7,4 milliárdan lettünk, ezzel olyan kihívások elé állítva a környezetünket, amiket már lehet, nagy erőszakos változások nélkül nem fog túlélni. Bolygónk – ó már megint mit mondok, bolygónk? Dehogy a bolygónk, hiszen, ha annak tudnánk, akkor megbecsülnénk, és nem viselkednénk így vele. Szóval a Föld, jelenlegi ökológiai értékein 4,7 milliárd embert tudna ellátni ezekkel a túlzott fogyasztási értékekkel. Akkor sem könnyen, de úgy nagyjából a normalitás határán mozogna az ügy. Persze akkor is csak úgy működne hosszú távon az élet a Földön, ha a viselkedésünk nem lenne földtelen….

Lélektani határ

Lélektani határ

A pénz nekem inkább az elengedés gyakorlásáról szól. Arról, hogy minél inkább igyekezzem elengedni az anyagi világot, és az egzisztenciális félelmeket felszínre hozni és törölni. S igen, vannak arra is gyakorlatok hogyan energetizáljam a pénzem, s hogyan áramoltassam azt. Egy szó, mint száz, fejlődnöm kell még ebben is (na de kinek nem?), de már nem vagyok kezdő. S bár utálok vásárolni, néha – mivel családos vagyok – ezt is meg kell tenni. Na. És ilyenkor képedek el úúúúúúúgggggyyy, hogy azt kifejezni nem tudom. Elképesztő számomra a jelenlegi magyar valóság. Nem fér a fejembe. Listával, tudatosan, ár – érték arányt nagyon megnézve, sok mindent nem megvásárolva végzem a feladatot a sorok között baktatva és néha csak felfigyelek, hogy mások bámulnak, mert hangosan beszélek. Illetve néha uram bocsá’ káromkodok. Nem. Most nem arról beszélek, hogy valamire nincs pénzem, hanem arról, hogy amire van, arra is sajnálom a pénzt kiadni. Vegyünk egy példát. Tizenhat hónapos kicsi fiamnak nem minden nap főzök ebédet. Ennek az az oka, hogy általában hat dolgot csinálok egyszerre és mind a hatot szeretném nagyon jól elvégezni. (Ezért írok kevesebbszer blogbejegyzést, mint szeretnék, mert erre már nem marad idő.) Szóval visszakanyarodva a téma fejtegetéséhez: ítéljen el, aki akar: előfordul, hogy bébiételt nyitunk kb. hetente három alkalommal. (Közben azzal nyugtatgatom magam, hogy a bio bébiétel talán egészséges.) S kezdtem tehát a mai vásárlást is a bébiételeknél. Azt már megszoktam, hogy alattomosan fel – felkúsznak az árak, na de: 500 forintot adjak egy közepes üveg bébiételért? Komoly? Hangosan mondtam rám ámuló – nevető babámnak, hogy: „Kisfiam ennyi pénzből azért inkább főzök neked!”

Elképesztő. Két okból is unom ezt az egészet.

Az egyik: a mai magyar nettó átlagkereset mindenféle kedvezmény és juttatás beszámításával nagyjából 178.000.- Ft. Ehhez képest minden nagyon drága. A rezsi elvisz egy csomót, az egyéb fogyasztási cikkek (pl. tisztálkodás, ruházat, stb.) és az élelmiszer megvásárlására éppen elég ami marad. Marad? Bele sem merek gondolni, hogy azok, akik kevesebből, mint én..nos azok hogyan csinálják. Pont a mostani politikai vezetés mondta pár évvel ezelőtt, (mondom pár évvel ezelőtt), hogy amiből ki lehet jönni egy négytagú családnak, az kb. 150.000.- Ft / fő. Ehhez képest, ha összeadjuk apa és anya fizetését ennek kicsit több mint feléből éldegélnek a középosztálybeli családok. S nem beszélek most a gyermeküket egyedül nevelőkről, és a több gyermekesekről. Szép, mi? Európai árak mellett magyar bérek európai bérek helyett.

A másik: annyira, de annyira tolja ránk minden bolt, üzletlánc, multinacionális vállalat, webáruház, szolgáltató, mindenki, hogy VÁSÁROLJUNK, hogy már unalmassá kezd válni, és már az átlagember megszokásává vált, hogy azt is megveszi, amire nincs szüksége. Ha ennyire fontos, hogy a kereskedelem mögött álló pénzügyi légbuborékot tovább fújjuk belülről, nehogy kipukkadjon, akkor miért nem kapnak hozzá az embereknek több pénzt? (Mondjuk pont tavaly december vége felé fordult elő, hogy az államkincstár kiutalta a családoknak a családi pótlékot gyorsan, hogy tudjanak vásárolni.) Nem érzik a kereskedő cégek, hogy nincs több pénzük az embereknek? Nem érzik, hogy hónapról hónapra ugyanannyiuk van, és a torta nem lesz nagyobb? Ja, persze értem, hogy a tortaszelet nagysága a fontos és a nagyobb tortaszeletért folyik a küzdelem.. De megéri ennyi pénzt reklámokra pazarolni, mondjuk a környezetvédelem helyett? Jelentősen nagyobb lesz a tortaszelet, vagy csak alkalmanként nagyobb, máskor kisebb?

Közben eszébe jut valakinek, hogy Magyarországon kb. 55.000 gyermek éhezik? S hogy a gyermekéhezés felszámolása egyelőre reménytelen küzdelem? ? ?

Hozzáteszem, hogy lehet, jobb is, hogy az embereknek nincs több pénze, mert nekiállnának még több felesleges holmit felvásárolni. Luxusszemét dombjuk növekedne csak. Lehet, pont az kellene a világnak, hogy a pénz még kevesebb legyen. Így letisztulna a pénzügyi világ szemete, kipukkanna a buborék, bezárna pár áruházlánc, újra a helyi termékeket fogyasztanánk, nem lenne környezetszennyező szállítás, s a sok felesleges nemmondomkiholgyártottaésmilyensz@r kütyü is megszűnne végre, mert mindegyik csak a szemétdombot növeli. S talán megszűnne a kötelező elévülés is. (!)

                De ami nem megy át nekem, ami egyszerűen felfoghatatlan: ahogy bánik a pénzvilág és a kereskedelem a fogyasztóval. Kilóra megvesznek és hülyének néznek minden embert. Figyeld csak meg: amint csökken egy kicsit egy áruházban a bevétel, vagy egy termék nem megy úgy, amilyen tempóban ki kellene pörögnie, abban a pillanatban csökken a termék ára. Fokozatosan. S amikor már nagyon ki kellene azt a terméket a készletből hajítani, na akkor már fél áron, sőt hetven százalékos akcióban is kínálják. Lehet, hogy velem van a baj, de nálam ilyenkor szokta az ár megközelíteni a lélektani határt. Meglehet venni egy cipőt negyvenezer forintért, ha az a cipő minden napi több kilométeres gyaloglás mellett is legalább négy évig cipő marad. Ha egy évig sem bírja, akkor ne kelljen már rá költeni tízezret! Én tudom, hogy annak a kereskedőnek csak így éri meg: ha félévente bemész és veszel egy cipőt tízezerért. De Neked ez hol éri meg?

                Nekem lettek hát lélektani határaim. Szépen lassan kialakultak. Ennek az az elsődleges oka, hogy nekem más az anyagi világ. Ha még több pénzem lesz, akkor sem fogom azt gondolni, hogy 300.- Ft – nál többet adnék egy bébiételért, egy pilótakekszért, egy fogkrémért, egy tusfürdőért, egy kiló jó minőségű rozs kenyérért, egy kiló narancsért, egy kiló banánért (inkább eszünk helyi almát), egy db zokniért. És így tovább. S nem adnék 6000.- Ft – nál többet egy őszi cipőért, 500.- Ft – nál többet egy blúzért, ha ezek a jelenlegi tízezer árkategóriás minőségek. Autóért nem adnék annyit, mint egy lakásért. Amit nem tudok megteremteni a saját kezemmel, azt használtan megveszem. Ezzel is tudom támogatni a természetet. De lehet eljön az idő, hogy tanulva másoktól mindenki maga teremti meg, amit meglehet. Én is.

Lettek hát lélektani határaim.

Csupán csak azért, mert a lelkemet nem adom el semennyiért.

Minden igazi édesapa emlékére

Sziavégremegtaláltalak – suttogom. S Te csak nézel rám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy így, Te és én, mi, találkoztunk. Átsuhan rajtam több – millió gondolat, de csak az a szívszorító gombóc van és az az izgatott boldogság, így hang már nem marad, nem marad ahhoz, hogy elmondjam, megkérdezzem, elmeséljem, körbeírjam; és boldog vagyok, igen, nagyon boldog, hogy láthatlak. Elvesztem a pillanatban, egy lassú könnycsepp legördül az államon, majd zuhatagként megszámlálhatatlan barátja követi. Hallom a hangod a fejemben, de látom: szád nem mozdul: MindenttudokróladBütyökéshiddelmindenjólalakul. Babasírást hallunk, és Te halványodni kezdesz, s én tudom, hogy mennem kell. Valami láthatatlan erő kinyitja a szemem és öntudatlanul unokádhoz lépek. Csitítgatom, vígasztalom, miközben még potyognak könnyeim. Kisfiam elcsendesedik, megnyugodott, békés álommal alszik. Leülök bambán a kanapéra és nézek magam elé. Halkan szólítgatlak: apa, édesapám…. Már nem vagyunk sehol. Pedig elmondtam volna még, hogy: Tudod, annyira jó, hogy a gyermeked lehettem. Tudod, annyira rossz, hogy régen elmentél. Mióta nem vagy velünk, azóta olyan vagyok, mint egy félkarú óriás. Okos vagyok és öntudatos. És igen, sokszor nagyon kemény. De sokszor meg mintha elvitték volna az egyik karom, vagy az egyik felem, vagy a szívem egy darabját… Mintha haladnék előre, de a szőnyeget, amin járok, valaki visszafele húzná.. Gyámoltalan vagyok és esetlen, és lelki erődre éhes. Egyszerűen sosem leszek egész. Ebben az életemben biztosan nem. Az idő port hint a sebre, de a por alatt a seb megmarad. Nem tudom begyógyítani a sebem, mert ott van a lelkemen. Mindig újra fáj, ha Rád gondolok. Pedig hálával tartozom, és sok köszönettel azért, mert ha nem is hosszú ideig, de valameddig része voltál az életemnek. S tudom. Tudom, hogy nem foghattad volna örökké a kezem. De még egy jó pár évig jó lett volna. Még ha látsz is néha, és még ha tudod is, hogy így van, akkor is kimondom. Kimondom, hogy elmondhatatlanul hiányzol. Jó Utat Neked!

„Ha elmegyek, ha szólítanak,

Utánam minden itt marad…” (József Attila)

Vásárolj!

Csak Itt!		Csak Most!	Csak Neked! 	Csak Ennyiért!

Most azonnal ülj autóba, és szaladj, vedd meg, mert ez most egyedi ajánlat és soha vissza nem térő alkalom! De nem ám! Ez kihagyhatatlan! Kevesebb leszel, ha nem veszed meg, mert most csak kettőt kell kifizetned és mi hármat adunk, ja a másik termékünk meg annyira akciós.. hogy ezreket spórolsz! Bizony ám! S mi ezt azért tesszük mert érted vagyunk, hogy Te boldog legyél és jól érezd magad! Ugye milyen jóérzés volt a múltkor is, amikor a hármat fizet - négyet kap akciónkra rástartoltál? Mi? Hogy kettőt kidobtál, mert lejárt a minőségi ideje? Ugyan, ne  mondd már, hogy így már nem érte meg, tök jó üzlet volt! Mi? Hogy fogy a pénzed és inkább másra költenéd? Ugyan, ne mondj ilyet, hülye vagy! Mi szeretünk, mi érted vagyunk, nekünk Te vagy a legfontosabb! Gyere és vásárolj! Most! Mert csak nálunk, csak most, csak neked, és csak ennyiért adjuk ezt a terméket! Majd szólunk holnap is, hogy melyik termékünket éri majd meg megvenni. ne felejts el más dolgokat is venni, ne aggódj, nagy a bevásárlókosár!  ....

Valójában vásárolj nagyon sokat, ha elbújsz a valós gondok elől, hogy legyenek még nagyobb paráid, egzisztenciális félelmeid, de legfőképpen azért vásárolj, hogy a világban fellelhető valódi kevéske pénz, ami a pénzpiac kb 23 %-át teszi ki, ne fogyjon tovább, a virtuális tőke, a felturbózott hitel - állomány mellett. Tömd csak az ostoba hatalmasok zsebét még, még, és még, mert nekik semmi sem számít, az sem, ha dédunokáik haldokolni fognak a Földön, mert a pénzükért nem kapnak levegőt és vizet.. az élelemről, - amit most az ő zsebük miatt naponta kidobsz -  nem is beszélve!

Vedd meg most! Vásárolj Te ostoba! Mert nekik "Te vagy a legfontosabb"!

süti beállítások módosítása